11. fejezet

Drágáim!

Akik még itt vagytok velem, azoknak hoztam egy meglepetés fejezetet. Elkapott az ihlet, és gondoltam gyorsan megosztom veletek, hogy továbbra is fenntartsam az érdeklődéseteket. Megpróbálok egy-két hét múlva újabbat hozni! :)

Fogalmam sincs, pontosan mikor is sikerült ágyba kerülnöm, de azt tudom, hogy a következő nap késő délutánjáig ki se nyitottam a szememet. Aminek az az eredménye, hogy 10 nem fogadott hívás, és egy rakás üzenet vár rám, mindezt összesen három személytől. Ashton hívott egyszer, valamint üzenetet írt, hogy hívjam, ha felébredtem. Ben is próbálkozott hívni párszor, de a hívások és az üzenetek nagy része Blaze barátnőmtől érkezett, az elején még kedves, nyugodt hangnemben, aztán utána átváltott aggódóba, a végén pedig idegbetegbe. Csak a szokásos. Sorjába írok vissza mindenkinek, egy telefonbeszélgetésez még nem vagyok teljesen ébren.

A földszintre szinte lecsúszok a lépcsőn. Vagyis nem is csak szinte, hiszen az utolsó öt lépcsőfokot már csúszva teszem meg, de még mindig félig alszok, így nem érdekel különösebben. Anyut nem találom otthon, bár furcsább lenne, ha mégis. Azonban meglepődök, amikor a egy fejbúbot látok kikandikálni a kanapé hátulja felett. Háttal ül nekem, és párszor meg kell dörzsölnöm a szememet, hogy biztosan jól látom-e, de tényleg ott ül.

- Mit keresel itt? - kérdésem bunkónak tűnik, holott nem annak szánom.

- Anyukád engedett be, egy órával ezelőtt. Azt mondta, megvárhatom itt, amíg felkelsz, vagy felmehetek, hogy felébresszelek. De inkább hagytalak aludni, kimerült lehettél - magyaráz összevissza a kócos hajú jövevény. 

- Oh, akkor köszönöm. Asszem'. Mi járatban erre?

- Meg akartam nézni, hogy vagy. Úgy tűnik nem túloztál az előbbi üzenetben, miszerint "holdkóros vagy" - hatalmas vigyorra húzza a száját, mire válaszul egy szemforgatást kap.

- Kérsz kávét? - félig a konyhában állva kérdezem meg.

- Elfogadom, kösz - felel, miközben felkel a kanapéról és csatlakozik hozzám a helységben. - Mihez lenne kedved?
- Elmehetnénk gokartozni. A külvárosba van egy egész jó hely.
Ashton-nak tetszik az ötletem, így nem sokkal kávézás, és egy gyors összekészülődés után behuppantunk a kocsijába, és meg sem állunk egészen a gokart pályáig. Persze, közben legalább háromszor rossz felé kanyarodtunk, mert hiába szóltam neki időbe, valahogy nem mindig sikerült neki bekanyarodni, amiért persze viccesen rám pirított, hogy milyen rossz útmutató vagyok.
A pályán nem sokan voltak ebbe a tikkasztó hőségbe, így, amint beértünk, egyből meg is kaptuk a sisakokat, az útmutatást, és kocsiba ülünk.
- Versenyezzünk! A vesztes állja a következő randit.
Rám kacsint, de én szinte nem is figyelek már arra, hogy mit beszél.
Randit.
Akkor mi most randizunk? Vagy mi van? Nyilvánvalóan teljesen összezavarodtam, azonban kizártam a gondolataimat inkább.
- Kevés vagy te ahhoz, hogy megverj - vigyorgok rá, és cseppet sem szabályosan már el is indulok.
Méterekkel lehagyom, mire kapcsol, hogy neki is indulnia kéne. Néha-néha sikerül beérnie, van, amikor le is előz, sőt a pálya vége előtt talán két méterrel sikerül elém vágnia, de legyőznie nem. Háromszor játsszuk ezt végig, és észre sem veszem, hogy folyamatosan csak vigyorgok, és határtalanul boldog vagyok. 

Mire végül kiszállunk a kis járművekből, a nyelvemet nyújtogatva gyerekes lelkesedéssel örülök győzelmemnek. Ashton csak mosolyog rám, de ez nem az a leereszkedő, "úristen, mire vállalkoztam" mosoly. Sokkal inkább szórakoztatónak tartja a viselkedésemet, majd pár pillanat múlva könnyedén felemel a betonról, és ünnepel velem. Kezét szorosan a derekamon tartja, hogy le ne zuhanhassak. Egész testemben kellemes bizsergés fut végig, ahogy testem szinte teljesen az övéhez simul, és a pulzusom megugrik. Lassan lejjebb ereszt, azonban csakis annyira, hogy az arcunk azonos vonalban legyen. Még mindig mosolyog, én pedig nem tudok betelni ezzel. Két apró, de annál aranyosabb gödröcske jelenik meg arcának két oldalán, ami aranyossá varázsolja, az egyébként szívdöglesztően szexi megjelenését. Telt ajkai elködösítik a gondolataimat, és az összes, amire gondolni tudok, hogy milyen csodásan is tud csókolni velük, és, hogy mennyire szeretném az egész testemen érezni őket, ahogy apró csókokat hagy minden egyes kis pontomon.
Gondolataimra elpirulok, és forróság önti el a belsőmet, mert bár nem vagyok prűd lány, közelébe sem vagyok a kifejezésnek, de néha még én is meglepődök a gondolataimon.
Ashton még mindig mosolyogva méreget, és van egy olyan érzésem, hogy szinte az arcomra vannak írva a piszkos kis gondolataim.
- Kedvelem, amikor ilyen ártatlan arcot vágsz, miközben a számat vizslatva belemerülsz a gondolataidba - ezt már a fülemhez hajolva suttogja, mintha valami bizalmas titkot osztana meg velem.
Szívverésem felgyorsul, és ha lehetséges, akkor a forróság egyre inkább növekszik bennem. Kedvem támadna lecsapni azokra a csodás ajkakra, miközben fel sem fogom, hogy mit művel velem, már csak a csókjának a gondolata is. Mintha kitalálta volna, hogy éppen mi jár a fejemben... szájával sebesen, de annál lágyabban kap az enyém felé. Szenvedélyes csókban forrunk össze, és teljesen megfeledkezem az aprócska tényről, hogy éppen a gokart pálya kellős közepén állunk. Nyelvével is beférkőzik a számba, amitől az érzés egyre intenzívebb lesz, egyre inkább valódi. Tudom, hogy meg kéne állnunk, tudom, hogy nem okos döntés, hiszen fotósok bárhol lehetnek, még egy ilyen aprócska városban is, ahogy azt is tudom, hogy senki nem örülne ennek a hírnek, én pedig nem szeretnék hirtelen a legutáltabb ember lenni a világon. Ám őt szerintem ezek cseppet sem izgatják, hiszen esze ágában sincs jelenleg elengedni engem, azonban én elszakadok ajkától, és kipirulva mellére hajtom a fejemet, amint földet ér a lábam. Tudom, hogy ez se sokkal okosabb megoldás, de így arcomat mellkasába fúrva szinte nem is látszom ki, ahogy karjaival átölel.
Nem értem az egészet. Mit akar tőlem egy ilyen srác? Mármint tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok csúnya, de azért nem vagyok akkora szépség se, hogy felkeltsem egy ilyen srácnak az érdeklődését. Valószínűleg igaza van barátnőmnek, és csak játszadozik. Hiszen mi másra kellhetnék neki? Neki, aki bárkit megkaphat, és valószínűleg meg is kap. Kizárt, hogy bármit is lásson bennem, amit ne találhatna meg akárkiben. Nem vagyok különleges, és nem is vagyok elég jó egy ilyen sráchoz.
Kellemetlen gondolataim miatt kikászálódok Ashton öleléséből, és a kocsija felé indulok. Értetlenül néz rám, nem érti gyors hangulat változásomat.
- Csináltam valamit?
- Nem, te semmit. Én voltam ostoba. Kérlek vigyél haza.
- Layla, mi a francról beszélsz? - hangján hallom, hogy kezd ideges lenni, és furcsa ilyennek látnom őt.
- Semmiről, Ashton. Reggel megjött, és én hülye nem hoztam magammal semmit, amire szükségem lenne - hazudom, és hál'istennek szó nélkül elhiszi, sőt úgy tűnik, mintha meg is könnyebbülne.
Nem kell sok idő, mire megáll a ház előtt. Intek, aztán eltűnök a kocsiból, a lehető leggyorsabban. Azonban a házban sem fogad sokkal jobb helyzet...

10. fejezet

Hello, Drágáim!

Kissé megint megcsúsztam, ennek az oka leginkább magánéleti, így nem traktállak vele titeket, csupán annyit ígérhetek, hogy a jövőben próbálom magam a tényleges határidőkhöz kötni. Ezerrel próbálkozom.

A rész nem lett túlságosan izgalmas, amolyan átkötő rész, de úgy gondolom, hogy innentől kezdve majd valamennyire beindul.
Sikerekben gazdag, boldog új évet minden kedves olvasómnak! ♥

Jó olvasást! xx

Ashton kinyitja nekem a kocsi ajtaját, én pedig készséggel beszállok, majd ő is így tesz. Nem kérdezem, hová megyünk, nem találom fontosnak. Egyetlen dolog számít: hogy vele lehessek. 

Ostoba vagyok, amiért ennyire belehabarodtam, ráadásul ennyire rövid idő alatt, és szinte biztosara tudom, hogy ennek csak pofára esés lehet a vége, hiszen rohamosan közeledik majd a nyár vége, amikor is elutazik. Nagyon, nagyon messze. 

A távkapcsolatok akkor is nehezek, ha országon belül vannak, ha csak a kontinensen belül, akkor már szinte kibírhatatlan, viszont ha a világ majdnem két végen, akkor teljességgel lehetetlen.

Rövidke kocsikázás után a parton találjuk magunkat. Nem tudom, Ash miért pont ezt a helyet választotta, nem is kérdezem, rá bízom magam.

- Szabad megkérdeznem, mi történt, hogy ilyen korán hazajöttetek? - kérdez rá finoman, ezzel mosolygásra késztetve engem.

- Ana elviselhetetlen volt. Mivel őt nem dobhattuk ki, mert annyira bunkók még nem vagyunk, ezért úgy láttuk legjobbnak, ha ezt a közös nyaralósdit most kicsit pihentetjük és elnapoltuk. Vagy inkább eléveltük - zavartan vigyorgok saját viccemen, ami kegyetlenül béna lett, Ashton mégis nevet, valószínűleg leginkább csak udvariasságból. - Mellesleg mit keresel ébren ilyen későn? Vagyis, inkább korán... - helyesbítek a telefonom kijelzőjére nézve.

- Nem tudtam aludni. De úgy látom, te sem.

- Ja, nem, én dolgoztam - úgy néz rám, mintha szellemet látott volna. - Tudom, az ilyen sztárpalántáknál nem megszokott ilyet hallani, mi? 

Ashton ajkain egy fáradt mosoly jelenik meg, majd hosszasan ecsetelni kezdi, hogy ez a könnyűnek látszó szakma mennyi munkával, és energiabefektetéssel jár. Tényleg nem feltételeztem volna, hogy ennyi erőfeszítést igényel az énekelgetés, de be kell látnom, hogy néha túl felületesen ítélkezem. 

Hosszasan beszélgetünk, egészen az első napsugarak előbújásáig, aztán megállapodunk, hogy indulni kéne. Azonban indulás helyett folytatjuk a csacsogást, mindaddig, amíg rá nem eszmélünk, hogy a kis élelmiszer boltok kinyitottak, és néhány idősebb ember már vásárolni is indul. Mi azonban nem zavartatjuk magunkat, bár egyikünk álmosabb, mint a másik, de ezt is figyelmen kívül hagyjuk.

Mesél az anyukájáról, a testvéreiről, az otthoni barátairól, a bandatársairól, általánosságban az élete minden pontjáról megemlít valamit. Én is így teszek, habár én sokkal hamarabb kifogyok a mondanivalóból, mint ő, hiszen koránt sem élek annyira pörgős életet, mint az övé. 

- Volt egy lány is, akivel alakulgatott valami. Ideérkezésünk elején napi kapcsolatban álltunk, aztán valami ürüggyel mindig leráztam, mert nem éreztem azt a vonzalmat, amit az elején ráadásul nem lehet, egy kapcsolatot egyből távkapcsolat szintről kezdeni. Úgy gondolom, ahhoz sok idő kell, hogy annyira megbízz valakiben, hogy feltétel nélkül belekezdj egy ilyen kapcsolatba.

Meglepődök őszinteségén, és szívemről több tonnányi kő leesik. Igazam volt, tényleg nem hülyítene. Hiszen nincs barátnője. Ha volt is, már elmúlt. Legszívesebben ugrálni lenne kedvem örömömben, azonban nem tehetem, és nem is tudnám, hiszen a fáradtságtól szinte már összeesek. Ash is észreveszi, hogy talán túlságosan is elfáradtam, ezért az autóba parancsol és a házunkhoz hajt, ahol kisegít a kocsiból, és egészen az ajtóig kísér. 

- Aludd ki magad. Írj, amint felébredtél!

Csupán egy bólintásra futja, teljesen kába vagyok. Ashton csak mosolyog, és édes csókot nyom a szám sarkába, majd betessékel az ajtón. 

Anyut már a konyhában találom, frissen és üdén, míg én úgy nézek ki, mint akit kimostak, mellesleg úgy is érzem magam. Rosszallóan néz rám, így megállok, és várom a fejmosást, bár képes lennék állva elaludni. Azonban tisztában vagyok vele, hogy képes utánam jönni, így inkább megállok, és hallgatom.

- Mégis hogy képzeled, hogy szó nélkül le lépsz? Nem megerőltető írni egy sms-t, hogy kitudja merre csavarogsz ezzel a sztárocskával, csakhogy ne aggódjam magam halálra, mivel Sally három órakor azt mondta, hogy hazaindultál. Erre betoppansz a lakásba reggel fél hétkor, miközben ha Sally nem informált volna, akkor azt hinném, hogy még mindig a barátaiddal kirándulsz - levegővétel nélkül beszél, és őszintén csodálkozom, hogy mindezt egyszerre eltudta mondani, anélkül, hogy elfogyott volna a levegője.

- Sajnálom - bevetem a kiskutya szemeket, mert nincs erőm még több bocsánatkérésre vagy kioktatásra. 

Az összes vágyam, hogy végre az ágyamba feküdhessek, és holnap reggelig fel se keljek. 

- Sajnálhatod is. Aki éjjel legény, legyen nappal is! Szóval elkísérsz vásárolni, aztán segítesz az ebédben, valamint éjfélig bejössz segíteni.

Vigyorán látom, élvezi, hogy kínozhat, míg én látványosan szenvedek és előveszem a legbűnbánóbb tekintetemet is, de nem hatja meg. Ezután már nem próbálkozok, hanem a szobám felé veszem az irányt, hogy hideg zuhanyt vehessek, remélve, ez majd valamennyire felébreszt. 

Nos, kereken öt percig tényleg hatásos, de aztán átesek a holtponton és egyre kevésbé érzem magam fáradtnak. 

Éjfélig az összes lehetséges holtponton túlesek, azonban amint hazaérek és meglátom az ágyamat, egyből elálmosodok. Hosszú napom volt.

Először is elkísértem anyut bevásárolni, ami magam volt a pokol, még akkor is, ha közbe a fél ruhatárnyi ruhát vásároltunk, valamint egy valag pénzt otthagytunk kajára és egyéb felesleges cuccokra. Ez a folyamat egészen délig elhúzódott, aztán drága anyukám rájött, hogy késésben vagyunk, így szinte hazafutottunk. Nem is kell mondanom, hogy természetesen gyalog mentünk, csakhogy még inkább élvezhesse kínzásomat. Így huszonötmilliónyi csomaggal a két kezeimen caplattam haza, és minden lépésnél figyelnem kellett, nehogy orra essek. Azonban hősiesen harcoltam, és egyszer sem adtam meg magam az álmosságnak. Ám a java még csak ezután jött. Az ebédkészítés. Anyu úgy gondolta, hogy itt az ideje annak, hogy megtanuljak én is valamicskét a főzés tudományából. Persze, mindezt a legjobbkor... miért is ne?! Tehát, amíg anyu dirigált, én próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy ő azt mondta, ám egyszer sem segített, csupán elmondta mi kéne tennem. Ki lehet találni, hogy ebből a bámulatos tanításból az lett, hogy kétszer kezdtem előröl az egészet, míg a végén kipaterolt a konyhából és inkább megcsinálta helyettem. Mindezek után persze én mosogattam el, mondván, hogy én koszoltam össze a legtöbb cuccot. 

Majd én naivan úgy gondoltam, hogy munka előtt lepihenek egy kicsit, hiszen volt még pár órám vissza addig. Természetesen ez a tervem is befuccsolt, mert pittyegett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Ash volt az, így eszembe se jutott inkább az alvást választani. El ne felejtsem majd megemlíteni neki, hogy érezze magát megtisztelve... fel is írtam a telefonomba jegyzetbe.

Persze elpanaszoltam neki egy idő után, hogy nem hagytak itthon aludni, ezért rögtön elköszönt, hogy aludjam ki magam, de akkor már jöhetett is az esti műszak, amiről inkább nem is beszélnék, mert a gondolattól még fáradtabb leszek, bár nem hinném, hogy ez jelen esetben már lehetséges.

Tehát így telt ez a csodálatos napom, melyet reggel még úgy terveztem, hogy végig alszok. 

Gyorsan magamra kapom a pizsamaként használt pólómat, és már be is dőlök az ágyba. Nem sokat kell várnom, hogy álomba szenderülhessek, másodpercekkel később meg is történik. 

9. fejezet

Halihó!

Igen, megint én, de ezúttal már résszel jövök. Sikerült előbb befejeznem, így felrakom ma, csakhogy biztosan időben érkezzen.

Valamint ezennel hivatalosan is vége a hónapokat átölelő szünetnek! remélem örültök, és tetszeni fog a rész. Véleményeket, pipákat most is szeretettel várom, ahogy mindig is. xx

Sajnos az eltervezett egyhetes utunknak előbb vége lett, mint ahogy terveztük, amiért leginkább Ana-t okolnám, aki végig kibírhatatlanul viselkedett. Mindenkibe és mindenbe belekötött, ha valami nem úgy csináltunk, ahogy ő eltervezte, vagy, ahogy neki megfelelt volna. Így ezt megunva három nap után összeszedtük az összes cuccunkat és elindultunk hazafelé. Mert azt mégsem tehettük meg, hogy Ana-t dobjuk ki, annyira még nem sikerült vérig sértenie minket.

Így történt, hogy három nap elteltével belépek az üres lakásba, ami ugyanúgy áll, mint hagytam pár nappal ezelőtt. Bár nem mintha ez meglepő lenne, hiszen három nap alatt nem változhatott meg teljesen.

Tekintettel arra, hogy este nyolc óra van, egyáltalán nem csodálkozom, hogy anyát nem találom otthon. Pont ezért gyors fürdés és átöltözés után a munkahelye felé veszem az irányt. Egy jó húsz perces, zenehallgatással töltött séta után érkezem meg, azonban anyut sehol sem találom.

-          Stella, szia! – integetek vidáman a lánynak, akit már hetek óta nem is láttam.

-          Layla! – mosolya kiszélesedik, amikor észrevesz, és a pulton áthajolva megölel. – Ha már itt vagy, nem szeretnél besegíteni? Eszméletlen, hogy mi van itt, ahhoz képest, hogy hétköznap van.

-          Szívesen. Akkor átöltözöm.

Eltekintve attól, hogy nem pont ezért jöttem, mindig szívesen besegítek, hiszen imádok itt lenni. A helynek van valami különlegessége, ami teljesen magával vonz. Talán a fel-alá ugráló, illetve táncoló tömeg, melyben fiúk és lányok, középkorúak és kicsit fiatalabban keverednek, mindenféle ruhákban, kevesebb vagy több alkohollal az ereikben. Elbűvöl az, hogy egy estére félreteszik minden gondjukat és szórakoznak, vagy éppen elhozzák minden gondjukat, annak reményében, hogy itt majd elfelejthetik azokat. Mindenki más okból jön be ide, azonban mindegyiküknek egy célja van: jól érezni magukat, vagy így, vagy úgy.

Teljes felszereltségben lépek ki az öltözőben rám települő csendből, hogy megkezdjem az előre nem tervezett, esti műszakomat. Valamint nem utolsó sorban, hogy megtudjam, merre jár az én drága anyukám. Azonban, ahogy azt az emberek mennyiségéből meg tudom jósolni, az este végéig nem fogom megtudni, merre találom, vagy hol van egyáltalán.

-          Milyen régen volt, hogy együtt dolgoztunk már. Szóval ideje lenne mesélned! – ül le az egyik pult mögötti székre Stella, amikor valamikor hajnalban kicsit alábbhagy a nagy nyüzsgés.

-          Miről szeretnél hallani?

-          Anyukád valami olyasmit említett, hogy van egy fiú…

-          Pletykás... – szememet forgatom, mire elvigyorogja magát. – Semmi komoly, csak barátok vagyunk. Vagyis…

A megismerkedésünktől kezdve, egészen a legutóbbi találkozásunkig mindent elmesélek Stella-nak, persze kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert közben egy-két embert ki is kell szolgálnunk.

Stella pár évvel idősebb nálam, de ez soha nem jelentett gondot kettőnk között, mindenről, de tényleg mindenről el tudtunk beszélgetni. Még csak pár hónap ismertség után is úgy viselkedtünk egymással, mintha ezer éves barátságot tudhatnánk magunk mögött. Nálunk soha nem voltak kínos csendek, mert be sem állt a szánk. Pontosabban inkább csak neki nem, én viszonylag keveset beszélek. Szeretek hátul meghúzódni és figyelni a körülöttem lévőkre.

-          Layla, ugye tudod, hogy te fogsz pofára esni, ha hagyod magad teljesen behülyíteni? – sajnálkozó tekintete zavar.

-          Tisztában vagyok vele, de nem tehetek ellene. Mi van, ha tényleg akar valamit, és nem csak szórakozik?

-          Barátnője van. Ha komolyan gondolná legalább a barátnőjével, akkor nem játszadozna veled.

-          Igazad lehet. De azért mégis… nem tűnik olyan srácnak, aki megcsalna bárkit is, vagy lányokat hülyítene.

-          Nem tudom, hogy milyen srác, nem ismerem, így nem tudok véleményt alkotni, de Layla, kérlek vigyázz vele! – bólintok, majd rosszullétre hivatkozva inkább hazamegyek.

Nem akarok arra gondolni, amiket Stella mondott, nem akarom elhinni, hogy semmi esély nincs. Túl makacs vagyok, ahhoz, hogy igaz adjak barátnőmnek. Ezért a lehető legostobábban cselekszek: írok Ash-nek egy üzenetet, hogy előbb hazaérkeztem, és szívesen találkoznék vele.

Ha barátnőim megtudnák ezt, valószínűleg előbb vágnának fejbe, minthogy megdicsérjenek ezért a tettemért, de valahogy most nem izgat. Muszáj megcáfolnom azt, hogy csak játszik velem, képtelen vagyok beletörődni, hogy így van, mert nem lehet így. Ashton nem olyan. Nem lehet olyan.

Azonban hogy is tudhatnék bármit is róla alig pár találkozásból és beszélgetésből? Lehet akármilyen, az is benne van a pakliban, hogy Stella igazat beszélt. Viszont erre mindenképpen magamnak kell rájönnöm. Nem befolyásolhatnak a többiek, akkor sem, ha csak óvni szeretnének. Meg kell ismernem teljesen, ahhoz, hogy eldönthessem milyen is igazából.

Nem telik el fél perc se, máris megcsörren a telefonom, mire mosoly kúszik az ajkaimra.

-          Fél óra múlva felveszlek a házatok előtt – köszönés nélkül közli, amit akar.

-          Ott leszek.

Bugyután vigyorogva rakom le a telefont, és rá kell jönnöm, hogy már késő. Már teljesen megbolondított. Ám jelenleg még ez a ráeszmélés sem rontja el a kedvemet.

Hazaérve újra veszek egy gyors zuhanyt, hiszen eléggé megizzasztott ez este, és nem lenne jó ötlet büdösen megjelenni.

Pontosan fél óra elteltével látom, hogy Ashton autója bekanyarodik a házunk elé. Egy vékony farmerkabátot magamra kapva hagyom el a házat, majd bezárom a bejárati ajtót. Mire az autó elé érek, Ash már kiszáll a kocsiból és apró mosollyal figyeli lépteimet.

-          Meg kell mondjam, igazán boldog vagyok, hogy nem kellett heteket várnom, hogy újra láthassalak – kijelentése szívemet még gyorsabb dobogásra ösztönzi, és ajkaim felfelé kunkorodnak.

Átölel, amit viszonozok, aztán ismerős mozdulatot tesz. Ugyanúgy eltol magától, ahogy kisebb búcsúnkkor. Kezei a derekamat szorítják, míg arca gyorsan közeledik az enyémhez. Pár másodperc elteltével már meg is érzem ajkait az enyémeken. Azonban ezután nem húzza el fejét, ahogy legutóbb, hanem mozgásra készteti szánkat, ezzel csókot formálva. Az agyam józan része folyamatosan kiabál, hogy toljam el magamtól, azonban cseppet sem foglalkozok vele, csak élvezem, hogy tökéletes ajkai együtt mozognak az enyémekkel. 

Fejlemények!

Halihó, Drágák! 

Nem résszel érkeztem még, azonban, úgy gondoltam, szólok, készületben van a következő, szám szerint a kilencedik fejezet. Igyekszem holnap, de legkésőbb a hét közepéig megírni, és közzétenni!

Remélem, több hónapos kimaradás után is vannak még olyanok, akik nem pártoltak el tőlem teljesen, és szívesen olvassák majd a folytatást. Ezek után tényleg igyekszem rendszeresen új részeket hozni, valamint próbálom elkerülni az elkövetkezőkben az ennyire hosszú szünetek, sőt úgy magát a szüneteket is.

Sajnálom, hogy eddig húztam-halasztottam az egészet, de nem volt ihletem, se időm írni. Azonban most már tényleg igyekszem heti, maximum kétheti rendszerességgel frissíteni.

Legyetek jók, legkésőbb szerdán érkezem. Becsszó! Valamint kitartást, már csak a jövőhét, és élvezhetjük a téli szünetet! xx

III. Díj

Köszönöm szépen a díj Loretta-nak! ♥

Szabályok: 

Írd ki kitől van!

Írj 11 dolgot magadról!

Válaszolj 11 kérdésre!

Írj 11 kérdést!

Küldd el 11 embernek!

11 dolog rólam:

1. A barátommal múlt héten voltunk egy hónaposak.

2. Nem tartok hónapfordulókat, de azért tudom, hogy mikor kéne lenniük. (:D)

3. Nyár végén végre, 10 év után kontaktlencsés lettem.

4. Eddig két jegyem van, azok is pocsékok.

5. Már most meguntam az iskolát.

6. Utálom az osztályomat.

7. Jövőhéten átfestetem a hajam kékes-feketésre. 

8. Most fejeztem be az Alaska nyomában című könyv olvasását.

9. Nem nagyon szeretem a csokit.

10. Alig két hónap alatt majdnem 50 topjoy kupakot gyűjtöttem össze.

11. Holnap dolgozok.

11 válasz:

1. Kik azok, akik mindig melletted állnak?

Két barátnőm, és most már a barátom is.

2. Van példaképed, ki?

Van, Demi Lovato.

3. Mi ösztönöz az írásra?

Most leginkább semmi, mert százféle gondom van.

4. Olvasni szeretsz jobban vagy tvzni? 

Mindenképpen olvasni. A tévémet nagyon ritkán kapcsolom be.

5. Hogyan jellemeznéd magad?

Zárkózott természetű vagyok, és eléggé önbizalom hiányos. Nehezen bízok meg az emberekben, makacs vagyok, és soha nem hallgatok másokra. Elég komplex személyiség vagyok, de ha valaki tényleg igyekszik megismerni, akkor az könnyen kiismer.

6. Eddig hány blogod volt?

Kettő, ez a harmadik, plusz még barátnőmmel írunk egyet közösön, de jelenleg az is szünetel.

7. Mióta blogolsz?

Két éve, azt hiszem. Nem tudom pontosan.

8. Mit szeretsz az írásban?

Kikapcsol. Egy teljesen új, és különböző világot ad.

9. Milyen hosszúra tervezed a történeted?

Két évadosra szeretném, de többet nem árulhatok el, mert akkor lelőnék mindent.

10. Van olyan személy, akitől "ihlet" száll rád azaz ötletet ad?

Nem igazán.

11. Mit üzennél azoknak, akik támogatnak, és azoknak, akik olvassák a történeted?

Azt, hogy köszönöm, és imádom őket. És hálás vagyok, amiért úgy is kitartanak mellettem, hogy nem vagyok profi, ráadásul még a blog is szünetel jelenleg.

Nem tennék fel kérdéseket, mert már mindenkinek küldtem díjat, akinek küldenék. 

SZÜNET

Hello, drágák!

Nem résszel érkeztem, még mindig nem, és ezt szörnyen röstellem. Ezért, ahogyan az a címből is kiderült a blog meghatározatlan ideig szünetelni fog. Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de eléggé összecsaptak a dolgok a fejem felett. Ezek leginkább magánéleti dolgok, amiket nem részleteznék, mert számotokra nem fontosak. Soha nem kellett még szüneteltetnem egyetlen blogomat se, viszont úgy érzem, hogy nem húzhatom tovább. Több, mint egy hónapja nem volt rész, és bár elkezdtem már, sőt, majdnem be is fejeztem, mégsem érzem jónak. Ihletem lenne, bőven, éppenséggel csak leírni nem tudom. Túl sok dolog kavarog bennem, szóval először próbálom ezeket összerakni magamban, aztán újra belevágni az írásba.

Viszont... ugye hétfőtől megkezdődik az iskola. Ez megint csak egy ok, ami miatt húzódik a szünet. Nem tudom, hogyan lesz, szerettem volna a nyár folyamán befejezni a történetet, azonban egy illető igencsak megkavarta az életemet, ami miatt elhanyagoltam az írást. És így suli kezdetével valószínűleg még inkább elfogom. A kilencedik és a tizedik még nem számított, viszont a tizenegyedik osztály már élesben megy, és fontos, hogy jól teljesítsek, különben nem tudok főiskolára menni. 

Szörnyen sajnálom, és elnézéseteket kérem, de nagyon bizonytalan, hogy mikor lesz újra rész. De sietek. És amint rendezem a dolgaimat, az lesz az első dolgom - persze a tanulás mellett -, hogy nekiesek az írásnak. 

Jók legyetek, élvezzétek ki a maradék időd, és kitartást a következő évre! 288 nap múlva újra nyár (igen, tényleg kiszámoltam). xx

II. Díj

Köszönöm szépen a díjat Brigittának! xx

Szabályok:

Írd ki kitől van!

Írj magadról 10 dolgot!

Válaszolj 10 kérdésre!

Tegyél fel 10 kérdést!

Küldd tovább 10 embernek!

10 dolog magamról:

1. Ma elakartam menni egy nagyobb fültágítót venni, de aztán nem jött össze.

2. A nyaram eddig unalmasan, de túl gyorsan telik. Nem is értem, hogy történhet ez a kettő egyszerre.

3. Meguntam, hogy lila a hajam, szóval most éppen kéket akarok. Amit valószínűleg úgyse fognak megengedni.

4. Minden este úgy ülök le a géphez, hogy akkor most megírom a részt, de általában soha nem sikerül, mivel mire hazaérek, már hullafáradt vagyok.

5. Tetszik egy srác, aki nem kéne, hogy tetsszen, mert nem itt lakik...

6. Imádom festeni a körmömet. Bár csak fekete vagy vörös szokott lenni.

7. Nem szeretem, ha tőlem kérnek tanácsot, mert nem tudok tanácsot adni.

8. Jó hallgatóság vagyok, de csak ennyit tudok tenni.

9. Utálom, amikor hülyének néznek.

10. Amit a legjobban imádok a nyárban - amellett, hogy nincs iskola-, hogy ehetek dinnyét és kukoricát.

Válasz a kérdésekre:

1. Mit tennél, ha életed utolsó napját élnéd? 

Sok mindent bevallanék sok mindenkinek, bocsánatot kérnék valakitől, és elmondanám neki, hogy mennyire szeretem, megcsókolnék valakit. Igen, azt hiszem, "csak" ennyit tennék.

2 . Melyik állattá változnál, ha lehetne?

Semelyikké. Nem igazán vagyok állatbarát.

3. Ki volt az első nagy kedvenced? (sztár, banda..)

A Hooligans. Egy magyar együttes. A mai napig szeretem őket, köbö egészen két éves koromtól kezdve. 

4. Mi a kedvenc helyed? (pl. városrész)

Canterbury, Rochester. Tudom, nem városrész, de oda vagyok ezékért a városért, ha tehetném valamelyikbe élném le az életem.

5. Mit szeretnél megtenni, ha lehetne?

Utazgatni, koncertekre járni. Persze, ez nem olyan lehetetlen dolog. Vagyis... nekem az, másoknak meg nem tudom.

6. Mit vennél legelőször, ha nyernél a lottón?

Semmit, adakoznék először.

7. Ha lehetne, hova költöznél el most nyomban?

Canterbury-be, vagy Rochester-be. 

8. Melyik koncertre mennél el szívesen?

Hű, ez sok lesz... 5 Second of Summer, 1D, Bring Me The Horizon, You Me at Six, Sleeping With Sirens, Of Mice & Men, Lea Michele, Demi Lovato, Cher Lloyd, Our Last Night, Arctic Monkeys... meg igazából nagyon sok van még, de inkább nem sorolom fel az összeset.

9. Ha visszamehetnél a múltba, melyik korszakot választanád?

Öt-hat éves korba. Akkor még élt a papa, és egészséges volt. Egyébként nem szívesen mennék vissza. Sok olyan dolog van, amit nem akarok még egyszer átélni. 

10. Mi a kedvenc virágod?

Fogalmam sincs. Nem szeretem a virágokat.

10 kérdés:

1. Inkább természetes, vagy mű dolgok?

2. Van valami hobbid?

3. Spontán írsz, vagy előre megtervezed a történet minden részletét?

4. Mióta blogolsz?

5. Mikor kezdtél el írni? Akkor egyből publikáltad is, vagy csak később?

6. Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

7. Mi az, ami felidegesít?

8. Mit gondolsz a naplóírásról? 

9. Melyik az a nap, amelyet kiemelnél eddigi életedből?

10. Mivel szeretnél foglalkozni felnőttként?

Akiknek küldöm:

Túl jó megjátszás

8. fejezet

Az elmúlt majdnem egy hétben nem sok említésre méltó dolog történt, sőt a bizonyítvány osztást, és az évzárót leszámítva szinte semmi. Ashtont még valamikor múlthét elején láttam utoljára, azóta nem találkoztunk, és a héten már nem is fogunk, hiszen kezdetét veszi a kis kiruccanásunk Laguna Beach-re. Párszor telefonon beszéltünk, pontosabban hét vége felé felhívott, az okát nem tudom, nem is tudtam meg, csak úgy beszélgettünk. Mindenről. Azóta fogalmam sincs, hogy mi van vele, de túlságosan rápörögtem az egyhetes utunkra, ahhoz, hogy ezzel foglalkozzak.

A tanévzáró ünnepség szokás szerint rohadt unalmasra sikeredett, és fényes bizonyítvánnyal sem dicsekedhetek. Na, nem kell arra gondolni, hogy olyan eget rengetően rossz lett, egy elég erős hármas átlagom lett, ami nekem tökéletes is. Soha életemben nem gondolkoztam azon, hogy valami puccos egyetemre menjek, sőt, hogy őszinte legyek, soha nem gondolkoztam azon, hogy egyetemre menjek.

Most pedig teljesen felcsigázva ellenőrzöm le nagyjából huszadszorra a vinni kívánt cuccaimat, hogy nem hagyok-e itthon valamit. De huszadik ellenőrzés után is úgy látom, mindenem meg van, ezért inkább hagyom, és várok arra, hogy Blaze megérkezzen az ismeretlen bátyójával.

Nem is kell sokáig várnom őket, hiszen kintről két dudaszó hallatszik, ami azt jelenti, hogy megérkeztek. A lehető leggyorsabban szedem össze a cuccaimat, és már rohanok is le a lépcsőn. Csak reménykedni tudok, hogy nem bukok orra a dög nehéz táskáim miatt. Hál'istennek épségben érkezem meg a bejárati ajtóhoz, amit azon nyomban ki is rántok a helyéről, és nagy vigyorral lépek ki a házból.

Anyutól már korán reggel elköszöntem, mert mennie kellett valahova, néhány fontos dolgot elintézni. Szerencsémre egyből beleegyezett a kis utazásunkba, le merném fogadni, hogy sokkal jobban izgult miatta, mint én. Szerintem ő a nagyobb gyerek kettőnk közül.

A laskából kiérve, viszont sehol nem látok lakókocsit, sőt még, csak Blaze-t se vélem felfedezni semerre, csupán Ash kocsiját látom, és a lazán előtte támaszkodó Ashtont. Vigyorom azonban nem lankad, inkább csak kiszélesedik. Nem tudom, miért van itt, de örülök neki.

- Erősen reménykedtem, hogy még itthon találjalak - vallja be, miután egy öleléssel köszönt. - Bíztam benne, hogy még elköszönhetek tőled, mielőtt elmész - szavai hallatán melegség áraszt el, és érzem, ahogy megemelkedik a pulzusom. Olyan érzések, melyeket nem szabadna éreznem, de nem tudok tenni ellenük.

- Hát, itt vagyok - tárom szét a karomat tehetetlenül, nem tudva, hogy mit mondhatnék.

- Igen, látom. Örülök, hogy időben jöttem.

Ahogy kimondja látom, amint bekanyarodik a várt járgány, amiben már mindenki bent ül, csupán csak rám várnak.

- Tubicáim, mennénk már. De szóljatok, ha zavarunk, magatokra hagyunk titeket! - nem más, mint Ben ordítja ezt, miközben kihajolt az ablakon. Egyáltalán nem lepődök meg ezen, csak bemutatok neki.

- Mennem kell - jelentem ki a nyilvánvalót.

- Szórakozz jól. Hívj, ha hazaértél. És vigyázz magadra!

Szorgosan bólogatok, nem is lehetnék boldogabb. Azonban Ashton következő cselekedete egy jó okot ad arra, hogy egész héten rágódhassak valamin. Amint kimondja a szavakat, megölel, de mielőtt elengedne, kicsit távolabb tol magától, és behunyt szemmel lágy csókot lehet ajkaimra, amitől szívem kihagy egy dobbanást, majd őrült tempóban kezd el újra dobogni. Megilletődve, teljesen ledöbbenve állok előtte, míg ő csak mosolyog, és egy intéssel elköszön, miközben beül a kocsijába.

Hosszasan bámulom a kocsival elhajtó fiút, és nem jutok szóhoz. Ezért fel sem tűnik, amikor Blaze, ezer wattos vigyorral megáll mellettem, és kezével elkezd legyezni a szemem előtt. Még akkor sem térek magamhoz, amikor már bent ülök a lakókocsiban. A többiek összevissza magyaráznak nekem az előbb történtekről, és folyton faggatnak, ám nem tudok mit mondani nekik, hiszen számomra kis kész rejtély az egész. Blaze közben bemutatja a féltesóját is, azonban egyszerűen nem tudok rájuk figyelni. Fejben folyamatosan az elmúlt perceket játszom vissza, és minden egyes újragondolásnál felgyorsul a szívverésem, és elfogy a levegőm.

- Oké, megcsókolt, nagy ügy. Nem is volt rendes csók, inkább csak megpuszilta a szád. Nem értem, mit vagy úgy oda! - Ana flegma hangsúlya térít vissza a valóságba.

- Mi van? - felhúzott szemöldökkel nézek rá, ötletem sincs, hogy most éppen mi a problémája.

- Azt mondom, hogy nem olyan nagy cucc, ha valakitől kapsz egy puszit – szemeit forgatja, mire én továbbra is csak értetlenül bámulom.

- Ne haragudj, egyetlen, tökéletes Ana, de ha jól tudom, te vagy teljesen megveszve érte, és a bandájáért, szóval ne próbáld nekem elmagyarázni, hogy te olyan könnyen fel tudnád dolgozni, hogy megcsókolt! - nem akarok veszekedni, de Ana egyre kibírhatatlanabban viselkedik, ami egyáltalán nem tetszik.

Nem szól vissza, csak fújtat egyet, és tovább flörtölget Travis-vel, barátnőnk féltestvérével. Blaze és Ben is értetlenül figyelik a szőke hajú lányt, de nem mondanak semmit. Nem is kell, nézésükből tudom, hogy nekik is pontosan meg van a véleményük Ana kirohanásáról, de nem akarnak az első 10 percben összekapni vele, hogy aztán végig duzzogjon az egész út alatt.

Miután kicsodálkoztam magam, és tíz percből már csak kilencet töltöttem gondolkozással, alaposabban szemügyre vettem a sofőrünket, aki meglehetősen helyes volt a barna hajával, és borostájával. Ehhez társult rekedtes hangja, miközben hozzánk beszélt. Egyszóval tökéletes volt, egyetlen apró hibát sem véltem felfedezni benne, ami a külsőségeket illeti. Azonban az meglepést okozott, hogy Ana egyből rányomult a srácra, hiszen legutóbb még nekem panaszkodott, hogy a fiú sokkal inkább az én ideálom, és az ő ideáljától teljesen távol áll. Csak magát minősíti a viselkedésével, ezért nem is törődöm vele.

Egy óra sem telik el, mire megérkezünk úti célunkhoz. Csomagjaink nélkül szállunk ki, ám úgy döntünk, hogy mégis inkább kicuccolunk, felállítjuk a sátrainkat, aztán lemegyünk fürdeni a partra, mert kicseszettül meleg időt fogtunk ki.

A sátrak felállítása elég viccesen telik, hiszen nagyon sokat bénázunk, legtöbbször össze is dől, de nem zavartatjuk magunkat, újra kezdjük. Természetesen az üvöltő zene is elmaradhatatlan, amit Travis-nek köszönhetünk, hiszen hozott magával egy hangfalat, melyet egyből bekötött a kocsiban található konnektor szerűségbe, így kérdéses sem volt, hogy mindenféle zene fog szólni egész este. Szóval a sátorállítás jó hangulatban telt, ám a fürdőruhába öltözés már neccesebb volt. Hiszen csak a lakókocsiban tudtunk átöltözni, de Ana lestoppolta a fürdőt, így nekünk maradt a szoba, és a vezető ülés mögötti kis tér. Nem is volt kérdéses, hogy Blaze lefoglalja magának a szobát, így nekem jutott az ablakokkal körbe vett helység. Ami nem is lett volna probléma, ha Ben nem áll meg az ablak előtt, mellette Travis-vel, akivel nagyon gyorsan összehaverkodtak. Ezért úgy döntök, hogy inkább megvárom, amíg valamelyik barátnőm végez, de előttük nem öltözöm át.

Hosszú, és nem mellesleg érdekes utunk lesz...

I. Díj

Hatalmas köszönet Timinek a díjért, amely a blogom első díja. Elképzelhetetlenül hálás vagyok! xx

Szabályok:

Írj 11 dolgot magadról!

Válaszolj 11 kérdésre!

Tegyél fel 11 kérdést!

Küldd tovább 11 embernek!

11 dolog rólam:

1. Holnap kezdek el dolgozni. Félek.

2. Eléggé visszahúzódó vagyok.

3. Nem vagyok jó tanuló, sőt kifejezetten rossz vagyok.

4. Szeptemberben kezdem a tizenegyediket.

5. Kifejezetten utálok magamról beszélni.

6. Tumblr függő vagyok.

7. Éppen Foo Fighters-t hallgatok.

8. Kiakadtam a tegnapi foci meccs miatt.

9. Szörnyű hangom van.

10. Imádom a Szent Johanna Gimit.

11. Felnézek Leiner Laurára.

Válasz a 11 kérdésre:

1. Mit gondolsz a mai társadalomról?

Hosszú lenne, ha komolyabban belefolynék a témába, így próbálom röviden megfogalmazni. Borzalmas, egyszerűen csak borzalmas. Az emberek lenézik egymást, gúnyt űznek a másikból valami miatt. Elítélik azokat az embereket, akik valamilyen tekintetben mások. Emellett sok más van még, ami szörnyű, de arra már inkább nem térnék ki.

2. Hány éves korodban szeretnél megházasodni?

Az igazság, hogy egyáltalán nem szeretnék megházasodni. Hosszú távon már akadnak problémáim az elkötelezettséggel. Nem, nem vagyok hűtlen, egyszerűen csak egy idő után nem érzem azt, amit az elején, vagy csak nem találtam még meg a megfelelő embert.

3. Ki a legfontosabb személy az életedben?

Már nem él... rajta kívül két ember van, aki fontos. A két legjobb barátom. 

4. Kedvenc édességed?

Gumicukor, minden menyiségben.

5. Mi volt az eddigi legrosszabb álmod?

Miután megnéztük a Rec első és második részét, azt álmodtam, hogy néhány barátommal mi is beragadtunk egy lépcsőházba, és ugyanaz volt, mint a filmbe. Bár nem volt ijesztő, se a film, se az álom, de talán ez volt a legrosszabb.

6. Volt olyan dolog, amit megbántál?

Persze. Olyan emberekben bíztam meg, akikben nem kellett volna. 

7. Vissza szeretnéd fordítani az időt?

Isten ments. Inkább már előre mennék, minél előbb. Kevés olyan pillanata volt az elmúlt éveimnek, amelyeket szívesen átélnék.

8. Szereted a szomszédaidat? 

Nem, ők se szeretnek engem. Vagyis inkább csak a zenéimet. 

9. Ki a legjobb barátod?

Úgysem ismeri senki őket, szóval felesleges leírnom. 

10. Szerinted van barátság fiú és lány között?

Persze, lassan 14 éves fiú-lány barátságot tudhatok a hátam mögött. 

11. Tenger vagy hegy?

Tenger.

11 kérdés:

1. Honnan jött az ötlet, hogy blogot nyiss?

2. Mi adta a történeted ötletét?

3. A karaktereket a barátaidról/ismerőseidről formálod, vagy teljesen kitaláltak?

4. Kedvenc könyved?

5. Mik a terveid a jövőre nézve, mivel szeretnél foglalkozni?

6. Gondolkodtál valaha is azon, hogy komolyabban foglalkozz az írással?

7. Mik a hobbijaid?

8. Miért éppen azok a főszereplőid, akik?

9. Mi alapján válogatod a blog szereplőit?

10. Fontosnak tartod egy blogban a kinézetet?

11. Milyen zenei stílusokat preferálsz?

Akiknek küldeném:

Törékeny

Megtörhetetlen Rohadék

7. fejezet

Hi, Babes! 

Megint csúsztam pár napot, a fejezet megint rövid lett, és megint csak nem történik benne semmi, azonban ezentúl tényleg próbálkozom időben érkezni a következőkben!

Jó olvasást! x

Amikor hazaérek, anyut a konyhában találom, miközben teszi a dolgát. Tökéletesnek érzem az alkalmat, hogy kikérdezzem a rejtélyes pasiról, aki fogalmam sincs, hogy ki lehetett. Ötletem sincs, hogy vajon ki ő, hiszen nem jellemző, hogy random középkorú fickók beállítanak éjfél felé közeledve.

- Múltkor itt járt egy pasas. Téged keresett - anyu hátrafordul, miközben hosszú, göndör barna haja lebeg körülötte. A tányér - amit éppen mosogat - megáll a kezében, és érdeklődve néz felém.
- Nem mondta, hogy mit akart?
- Nem. Kérdeztem, hogy üzen-e valamit, de csak annyit kért, adjam át neked, hogy Ian Wilson kereste - vállat rántok, mintha teljesen hidegen hagyna a téma, miközben majd megvet a kíváncsiság, hogy mégis mit akart az Ian nevű férfi anyámtól.
- Csak ennyit mondott? - hangja kétségbeesett, amitől csak még kíváncsibbá válok.

Bólintok, miközben ő megkönnyebbültem felsóhajt. Nem értem a reakcióját. Amikor meghallotta a férfi nevét szinte már ijedtnek látszott. Vajon bajba keveredett? Tartozik valakinek? De miért tartozna bárkinek is, amikor általában inkább neki tartoznak az emberek. Így a tartozás gondolatát el is vetem egyből, azonban nyugtalanít az ijedt tekintete.

- Ki volt az?
- Nem fontos. Menj a szobádba, és ne foglalkozz vele! - hangja ellenmondást nem tűrő, de nem érdekel. Soha nem beszélt így velem, ezért tökéletesen biztos vagyok benne, hogy valami nagy dolgot hallgat el előlem.
- Nem, nem fogok a szobámba menni. Nem vagyok két éves, akit a szobájába zavarhatsz, ha nem akarsz valamiről beszélni. A lányod vagyok, az istenért is! Kijár nekem annyi, hogy őszinte legyél velem!
- Layla Becker, fél perced van, hogy magadra csukd a szobád ajtaját! - ideges, nagyon is, de ettől függetlenül nem hátrálok.
- Nem megyek sehova, amíg el nem mondod, hogy ki a fene volt az!

Nem szól vissza, csak belevágja a mosogatóba az edényt, amely nagy robajjal törik apró darabjaira. Sóhajtva állok neki kiszedegetni az összetört mélytányér darabjait, és konstatálom, hogy ez minden bizonnyal kényes téma. Azonban ki fogom deríteni, hogy ki az az Ian Wilson. Ha nem lenne fontos, vagy komoly dolog, akkor nem kapta volna fel a vizet.

A tányér darabkái helyeként belevájódnak az ujjaimba, így nem is csoda, hogy a mosogató tele van kis vércseppekkel. Mérgesen hagyom ott a többi darabkát, míg leöblítem a kezemet, és körbetekerem egy ronggyal, remélve, hogy valamennyire elállítja a vérzésemet. Szerencsétlenkedésem közben a hátsózsebemben lévő telefonom csörögni kezd, és egyre hangosabban szól az egyik Of Mice & Men szám, amelynek bármikor máskor örülnék, most azonban idegesít. A képernyőn Ana neve, valamint képe jelenik meg, én pedig lelkiismeretfurdalás nélkül kinyomom. Most nem alkalmas az időpont, hogy megvitassam, vajon, hogy néz ki Blaze féltestvére. Márpedig, ahogy Ana-t ismerem, biztos vagyok benne, hogy ez lenne a téma. Ehelyett fontosabb dolognak tartottam, hogy megbékítsem anyámat, és kiderítsem az rejtélyes idegen kilétét.

Emiatt fél órával később pár palacsintával, néhány gyümölccsel, és egy pohár kávéval a tálcán egyensúlyozok fel a lépcsőn, majd anyu szobájához érve bekopogok az ajtón. Amikor ajtót nyit, már nem látom idegesnek, csak kétségbeesettnek, ami igazán szíven üt. Soha életemben nem láttam még, hogy ennyire kétségbe esett volna valami vagy valaki miatt. Ám, amikor meglátja a telepakolt tálcát a kezemben, kicsi, de annál őszintébb mosoly kerül az arcára.

- Ezt nekem csináltad?
- Hát... félig. Gondoltam a palacsintát megoszthatnád velem - rámosolygok a tipikus békülős mosolyommal, ami az esetek többségében beválik, ha összeveszünk.

Mosolyogva beinvitál, és, amíg én letelepszek az ágyra, addig ő bekapcsolja a tévét. Mielőtt leülne, még párszor egyik lábáról a másikra lépeget, aztán mély levegőt véve mellém ül.

- Elmondod, hogy ki Ő? - hangom halk, nem akarok újabb veszekedést.
- Még nem. Ígérem elmondom majd, de most még nem.
- Én nem vagyok kész arra, hogy halljam, vagy te nem vagy kész arra, hogy elmondd?
- Erős lány vagy te, el tudnád viselni az információt. Csak én nem vagyok elég erős, hogy megosszam veled. Ian egy ember a múltamból. Egy ember, akivel évek óta nem beszéltem, és most mégis felbukkant, ráadásul fogalmam sincs, hogy mit akarhat pont most.

Átölelem, megpróbálva egyetlen ölelésbe sűríteni mindent, amit most érzek. Szeretném, ha tudná, hogy támogatom, hogy akárki is ez, vagy akármi is lesz, én mindig mellette leszek, hiszen a lánya vagyok. És szeretném, ha tudná, hogy szeretem őt, még akkor is, ha sokszor nem érzi. És legfőképpen szeretném, ha tudná, hogy bízhat bennem, bármiről is van szó.

Mosolyából ítélve teljesen tisztában van vele, aminek szívből örülök. Soha nem voltam a szavak mestere, nem tudtam kimondani, hogy mit érzek, így legtöbbször éreztetni próbáltam az emberekkel, ami szintén nem sikerült sokszor.

Másfél órával később már a szobámban ülök, laptopommal az ölemben, és a telefonomat a vállamhoz szorítva fecsegek Ana-val, aki azóta legalább háromszor keresett, mire végül visszaírtam neki, hogy hívom, ha alkalmas. Ígéretemhez híven, amint a szobámba értem, már tárcsáztam is a számát. Nem is kellett sokáig várnom, hiszen alig a második csöngésre felvette, és azóta lázasan csacsog nekem arról, hogyan képzeli el Blaze bátyját.

- Remélem szőke, és úúú... ha kék szeme lenne az még jobb lenne. Aztán remélem nincs borostája, az elrontaná az összhatást, ha barátnője van, akkor csak még rosszabb. Neked mi a véleményed, hogy képzelted el? - kérdése nem ér váratlanul, azonban még csak ott tartok, hogy próbálom elképzelni az általa leírt „álom” srácot. - Hahó, Layla, itt vagy?
- Persze, persze. Milyennek képzeltem? Nos, reményeim szerint fekete vagy sötét barna hajú, barna szemű, és persze borostás. Szóval imádkozom, hogy szöges ellentéte legyen annak, amit te leírtál - a vonal túlsó végén Ana morogva fejezi ki a nem tetszését, míg én csak nevetek. - Egyébként egyszerűbb lenne, ha megkérdeznéd Blaze-t, ő biztosan tudja.

Ahogy végig mondom, hallom, amint a vonal végén barátnőm fejbe vágja magát, majd egyből elköszön, hogy hívja Blaze-t.

Lefekvés előtt a telefonom megint csörögni kezd, és megint csak Ana keres, gondolom, hogy elmondja, mit derített ki a srácról. Csalódottan jegyzi meg, hogy „ezt a kört én nyertem”, majd elmondja, hogy mit derített ki a névtelen srácról, akinek, amúgy a nevét is megtudta. Ezért lefekvés előtt olyan információkhoz jutottam, hogy Travis - mivel így hívják Blaze féltesóját - barna hajú, barna szemű, és borostás. Ezután beleegyezett, hogy az enyém lehet. Nem mintha kértem volna, de azért megköszöntem a nagylelkűségét. Azért, mert a srác tökéletesen az én ideálom, még nem azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal rá fogok mászni. Hiszen 25 éves, míg én a tizennyolcat se töltöttem még be.  

6. fejezet

Hi, Babes!

Elsősorban szeretném megköszönni a gyönyörű fejlécet Sara-nak. 

Másodsorban pedig talán feltűnt, hogy nevet változtattam. Semmi különösebb oka nincs, egyszerűen csak sokkal inkább közelebb áll hozzám ez a név, mint az előző.

Végül a fejezetről... nem sok hozzáfűzni valóm van, talán csak annyi, hogy ebben a részben annyira nem történnek izgalmas dolgok, de érthető talán, hiszen még csak a legelején járunk.

Jó olvasást! xx

Tekintettel arra, hogy holnap reggel iskola van, nem várom meg ébren anyát, bármennyire is furdal a kíváncsiság, hogy ki lehetett az a pasi. Nem fordult még elő, hogy egy férfi anyámat kereste ilyen későn. Ráadásul még Ashton hirtelen hangulatváltozása is alapos fejtörést okoz. Ezért jobbnak látom, ha lefekszek aludni, csakhogy kitisztuljon a fejem.

A reggel váratlanul jön, hamarabb, mint kellene. Persze, ezt csak én érzem így, hiszen a felkelés ideje akkor történik most is, mint szokott, de az iskola végéhez közeledtével egyre kevesebb erőm van minden nap hajnalban kelni. Fáradtan konstatálom, hogy bizony elaludtam, és vagy azért nem hallok semmi zajt lentről, mert anyu itt hagyott, vagy azért, mert ő is alszik még. Egyik se jó, mert ebből kifolyólag gyalog kell megközelítenem az iskolát, ami garantálja az elkésést. Bár, így utolsó napok egyikén már belefér. Pont emiatt nem is veszem sietősre a felöltözést, illetve az elvégezendő teendőimet. Ráérősen húzom fel farmersortomat, mely derekamig ér, és amihez egy szürke ujjatlant párosítok, betűrve. Mindehhez egy fekete tornacipőt húzok, majd beleszórok pár dolgot a táskámba mielőtt lemennék a földszintre egy kávéért. Elalvásomat tekintve egy műanyag pohárba töltöm a fekete folyadékot, aztán elhagyom a házat.

Húsz perces késéssel érkezem, az óra fele már lement. A tanár csak legyint, majd a helyemre küld, nem ír be késést. Blaze és Ana viszont azonnal kérdőre von, hogy merre mászkáltam. Blaze egyből meggyanúsít, hogy Ashton-nal voltam, és alig tudom elmagyarázni neki, hogy tegnap délután óta nem beszéltem vele.

- Mondtam már, hogy elaludtam. Miért olyan lehetetlen elhinni?

- Mert soha nem késel. Ellentétben velünk te mindig pontosan itt vagy.

- Mert nem húzom el az időt azzal, hogy még gyorsan rágyújtsak iskola előtt - mindketten belebokszolnak egy-egy vállamba, mire azonnal összefonom magam előtt a kezeimet.

- Kedves Én Még Soha Nem Gyújtottam Rá kisasszony, elárulnám neked, hogy ez azért van, mert anyud hoz reggelente - Ana nyelvét nyújtogatja, amin csak mosolygok.

Gyorsan témát váltanak, és a nyári tervekről kezdenek csacsogni, és mivel ezekben a tervekben én is szerepelek, kénytelen vagyok az alvás helyett rájuk figyelni.

- Megbeszéltem apámmal, egy hétre miénk a lakókocsi, azzal a feltétellel, hogy nem törjük össze. Mármint a kocsit. Azt mondta, hogy ha én összetörök az ingyen gyógyul - Blaze megjátszott sértődöttségén elnevetjük magunkat, mire az egész osztály ránk figyel.

- Szuper. Van egy lakókocsink. De kinek van jogosítványa hozzá? - fogalmam sincs, hogy gondolta ezt, hiszen nekünk, lányoknak nincs jogsink, Ben pedig csak iskola befejeztével áll neki a kresznek.

- Ugh, na igen, ez a másik feltétel, amit elfelejtettem mondani - kínosan elhúzza a száját, mellyel igazán felkelti az érdeklődésünket. - Apának az előző házasságából van egy fia, aki a féltesóm... és nálunk tölti most a nyarat, mert régen találkozott apámmal. Nem is ez a lényeg. Apám kitalálta, hogy ha úgyis el akarom vinni a lakókocsit, akkor majd a féltesóm vezet, így jobban megismerjük egymást. Szóval szerinte két legyet üt egy csapásra.

- Túléljük. Hány éves a nővéred?

- Bátyám, Ana. Mellesleg 25 éves. Ne is kérdezz, nem tudok róla sokkal többet. Néha ünnepekkor megfordul nálunk, de nem igazán beszélgettünk még.

Fejben gyorsan összegzem a dolgokat. Egy 25 éves sráccal leszünk egy lakókocsiba zárva, aki Blaze féltesója, és akiről eddig még soha nem beszélt nekünk. Ha csak fele annyira is őrült mint kedves barátnőm, akkor tökéletesen beleillik a csapatunkba.

- Mikor mennénk? - teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut, és fontosnak találom.

- Jövő héten. Szóval jó lenne megbeszélni, hogy hova menjünk egyáltalán.

Immáron Ben is beszáll a beszélgetésbe, szóval ötleteket gyártanak, amik a rosszabbnál is rosszabbak. Eközben és próbálom kitalálni, hogy hova lehetne menni, ami közel van, de mégis elég messze, hogy szabadnak érezzük magunkat. Végiggondolom a szomszédos városokat, melyek a tenger partjánál fekszenek, végül már csak három város között vacilláltam. Ennek a két lehetőségnek hangot is adok:

- Long Beach, Newport Beach vagy Laguna Beach? Tengerpart, esti élet, szabadság - sorolom az előnyöket.

- Melyik van közelebb? - Ben kérdésre a fejemet fogom. Szomszédos városok, maximum háromnegyed óra távolsággal, de inkább nem szólok semmit, csak válaszolok:

- Long Beach maximum 40 perc, Newport negyed óra, Laguna Beach szintén 40 perc körül van.

- Szerintem Laguna. Odafelé menet meg megállhatunk egy napot akár Newport-ban. Onnét fél óra sincs az út. Két legyet egycsapásra - Blaze javaslata szimpatikus mindannyiunknak, így egyöntetűen ezt az útvonalat szavazzuk meg.

Annyira belemerülünk a beszélgetésbe, hogy észre se vesszük, hogy időközben kicsöngettek, sőt már a második óra is elkezdődött. Nem zavartatjuk magunkat, csak a fontosabb információkat beszéljük át, hogy jövőhéten ezzel már ne kelljen foglalkozunk. Őszintén szólva teljesen felesleges, hiszen, ahogy barátaimat, illetve magamat ismerem, szinte biztos, hogy még ötezerszer rá fogunk kérdezni egymástól, hogy akkor hogyan is, meg mikor, meg hol. De attól még jó tervezgetni életünk első önálló nyaralását, szülők nélkül, szabadon.

Nap végére már teljes programlistát gyártunk, persze Ana le is jegyzeteli ezt, nem mintha számítana, úgyis az lesz, amit ott helyben spontán kitalálunk. De a legfontosabbakat lefixáljuk. A fontossági lista tetejére kerül az indulási idő, amely jövő hétfő kilenc óra. Mivel majdnem egy héttel előre megbeszéltük, talán mindenkinek sikerül majd minden szükséges dolgát elpakolnia. Ha mégsem, nos, akkor az illető így járt.

Nap végén, az iskola előtt elköszönök barátaimtól mielőtt elkezdem a haza vezető utamat, ebben az égető hőségben, amely már megszokott erre felé. Azonban éppen csak a parkolóba érek, amikor valaki utánam kiált. Visszafordulok, hogy lássam a személyt, aki a nevemet kiáltotta, és igencsak megdöbbenek, amikor Ashton-t látom pár méterre, miközben felém igyekszik.

- Reméltem, hogy ma is ilyenkor végzel, így bátorkodtam ide jönni - magyarázza halványan mosolyogva. Csak bólintok és várok, hogy folytassa. - Szerettem volna elnézést kérni a tegnapi negatív viselkedésemért. Fogalmam sincs, hogy miért voltam ilyen. Nem tudok megfelelő indokot a viselkedésemre.

- Felejtsük el - ajánlatomat vigyorogva fogadja el, majd így szól:

- Na, gyere! Hazaviszlek - hálásan megköszönöm neki. - Mikor lesz vége a pokolnak?

- Pénteken. Utána szabad vagyok egészen szeptemberig.

- Mik a terveid nyárra?

- Jövő héten a többiekkel lelépünk egy hétre, a többit még nem találtam ki. Sokkal inkább preferálom a rögtönzött programokat.

- Tehát ne is próbáljak meg két hétre előre találkozót kérni, miután hazajössz? - játékosan le biggyeszti a száját, én pedig elnevetem magam.

- Nyugodtan megteheted, de valószínűleg ki fog menni a fejemből.

Hitetlenkedve megrázza a fejét, majd elmondja, hogy hihetetlenül béna vagyok, miután elmesélem neki, hogy hány találkozómat felejtettem már el, csak azért, mert már egy héttel előtte meg volt beszélve. Röhögése fokozódik, amikor sértődötten felkarjába vágok, de szúrós tekintetemet látva szabadkozva abbahagyja. Helyeselve bólintok, majd a ház előtt kiszállok és megköszönöm neki az utat. Meglepődök, hogy most ki száll a kocsiból, ám nincs ellenemre, amikor megölel és két puszit nyom az arcomra.

Amikor a házba lépek, anyu a konyhapultnál ül és a kávéját iszogatja. Tökéletesnek érzem a pillanatot, hogy kifaggassam a tegnapi látogatóról, de amint beljebb érek, rájövök, hogy telefonál, ezért úgy döntök, hogy majd később zargatom ezzel. Inkább a szobám felé indulok, hogy egy hideg fürdőt vegyek, aztán fürdőruhába bújjak és egy intéssel elköszönve a partra menjek, ami már most teljesen tele van.

5. fejezet

Sajnálom, tudom, hogy mindig ezt mondom, de igazán sajnálom, hogy megint ennyit kellett várnotok a részre. Szégyellem magam, amiért egyetlen nyomós indokkal se tudok előállni, mely talán enyhíthetné több hetes késést. Maximum annyit tudok felhozni mentségemre, hogy mindig későn fértem géphez, olyankor meg már nem volt erőm írni. Tudtam, mit akarok ebben a fejezetben, fejben meg volt, de mire elértem odáig, hogy le is írjam, nem tudtam, hogyan tudnék nekiállni.

Ezek után már tényleg megpróbálok hetente egy részt hozni.

Jó olvasást és mindenkinek nagyon jó nyári szünetet! xx

Lélegzetvétel nélkül térképezem fel az előttem álló fiúnak tökéletes arcvonásait. Tüzetesen vizsgálok minden egyes kis vonást az arcán. Homlokába hulló vizes hajától kezdve egészen ígéretesnek tűnő ajkaiig. Nem kerüli el a figyelmemet apró gödröcskéje se, melyből tudom, hogy mosolyog. Tekintetemet újra visszaemelem szemeihez, amelyekben most vidámság csillan. Tudom, hogy tudja, hogy őt bámultam teljesen leplezetlenül, de nem érdekel, és nagy a valószínűsége, hogy őt se zavarja különösebben.

Már csak azért sem, mert a következő pillanatban arca még közelebb kerül az enyémhez - olyannyira, hogy levegővételét érzem arcomban. Pár pillanatig csak a szemeimbe néz, íriszeiben kételkedés fénye csillan meg egy pillanatra, majd ahogy jött, el is tűnik. Ajka alig súrolja az enyémeket, amikor megcsörren a telefonja.

Kifújom a levegőt, melyet eddig bent tartottam, majd egy röpke pillantást vetek Ashton csörgő telefonjára. Tettemet azonnal megbánom, amint megpillantok a képernyőn egy gyönyörű lányt, akit Ash hátulról karol át, puszit nyomva arcának bal felére. Mellkasom azonnal elnehezül, de még csak gondolni se akarok erre az érzésre. Nem akarok... nem akarok féltékeny lenni. Hiszen ez azt jelentené, hogy alig pár találkozás alkalmával Ash máris többet jelent nekem, mint kellene. Talán így van, megeshet, hogy igaz, de ez az egyetlen dolog, ami nem fordulhat elő, így próbálom kizárni ezt a gondolataimból, és elterelem a figyelmemet, míg Ashton felveszi a telefont és megígéri a lánynak, hogy később visszahívja.

- Sajnálom - szemei már nem csillognak úgy, mosolya sem ugyanolyan, sokkal inkább kényszeredett és kínos.
- Mit sajnálsz? - hangom közömbös, miközben felvonom a szemöldököm.

Nem szól semmit, csak megrázza a fejét, mielőtt elindul a kocsija felé. Az eső közben elállt, így nem kell attól félnünk, hogy még jobban elázunk. A csend közöttünk kínos, nem úgy, ahogy idefele jövet. Nem tudom, mit mondhatnék, úgy érzem, jobb lenne, ha inkább csendben maradnék, de túl kínosnak érzem a csendet, ahhoz, hogy befogjam a számat. Így végső elkeseredésemben így szólok:

Szép a barátnőd – majd kínosan elnevetem magam, ahogyan azt a mellettem ülő srác is teszi.

Szerencsétlenségemre ezután még feszültebbé válik a légkör, emiatt az út hátralévő részére egy mukkot se szólok. Amikor megáll a házunk előtt, egy egyszerű „szia” köszönéssel búcsúzom. Ezúttal nem puszil meg elköszönésképpen, még a kocsiból se száll ki, csak int egyet és tovább hajt.

Értetlenül nézek utána, és nem értem mi történt, ami miatt gyökeresen megváltozott hosszúnak nem mondható baráti kapcsolatunk. Az, hogy majdnem megcsókolt, egy dolog, az, hogy úgy csókolt meg majdnem, hogy barátnője van, az megint csak egy másik dolog, de ettől függetlenül nem érzékeltettem vele, hogy emiatt neheztelnék rá, mert nem teszem. Nem haragszom rá, hiszen én is ugyanúgy benne lettem volna abban a csókban, nem ellenkeztem ellene. Persze, a tény, hogy foglalt, mindent megváltoztat, de nem vagyok biztos benne, hogy ennek az „aprócska” dolognak a tudatában nem csókoltam volna vissza. Mert egy részem tudja, hogy megtettem volna, de ezt a részemet próbálom a lehető legmesszebb rejteni, és nem is gondolni arra, hogy létezik a testemnek egy olyan fele, amely vágyakozik Ashton csókja után, és teljes egészében Ashton után is.

Később, valamikor este felé Blaze faggatását kell elviselnem, ami néha nagyon is nehezen kibírható.

- Miért nem árulod el, hogy mi volt? - Blaze számon kérő tekintete nem tetszik, hiszen semmi olyan nincs, amit ne mondtam volna el neki. Talán a majdnem csókunkat leszámítva.
- Blaze! Az istenért is, mindent elmondtam. Nem történt semmi, nem csókolt meg, nem hívott randizni, és mint említettem barátnője van - hangomat megemelve próbálom neki ezeket elmagyarázni már sokadszorra, és csak az igazat mondom. Hiszen tényleg nem csókolt meg.
- Nem hiszem el, hogy tényleg együtt vannak Gemma-val. Hogy nézett ki a lány? - gyors témaváltás, és végérvényesen leakadt az „Ash és én” témáról.
- Szép volt. De a haja felismerhetetlen színben tündökölt a képernyőn, szóval nehéz megállapítani. Lilásnak tűnt, esetleg kékesnek. Akár mindkettőnek. Fogalmam sincs. Színes volt a haja, és gyönyörű arca.
- És azt mondod, hogy Ashon hátulról átkarolta és egy puszit nyomott az arcára? Biztos vagy benne? Nem csak egy baráti ölelés volt?
- Igen, igen és nem hinném.

Blaze ajkai lefelé konyulnak, majd mond valami olyasmit, hogy: „De legalább nem egy ribanccal van együtt”, aztán újra mosolyra húzza az ajkait, mintha mi sem történt volna. Műmosolyával úgy néz ki, mint aki vicsorog, de nem szólok egy szót se. Hozzászoktam a „fangirl” fajta kiboruláshoz, mert az aktuális kedvencének barátnője van. Ilyenkor a legjobb dolog, amit tehetek, hogy meghallgatom, ahogy elpanaszolja, ahogy felsorolja a lány hibáit, majd elküldi a fenébe. Aztán néha megbékél, néha a végtelenségig utálja a lányt. Ő ilyen, és én ezzel együtt is imádom. Még akkor is, ha olykor szívesen fejbe vágnám.

Barátnőm távoztával belevetem magam egy kád vízbe, remélve, hogy kikapcsol, és eltüntet minden hülyeséget a fejemből. Egy óra lazsálás után nem járok hatalmas eredménnyel, de legalább addig ki tudtam verni a fejemből a mai napot, és Ashton viselkedését. Valamint tisztáztam magamban az egészet, és úgy gondolom képes leszek Ashton-nak csak barátja lenni, feltéve, hogy ő szeretne-e a barátom maradni.

Éjfél közeledtével, lefekvéshez készülődve, hallom, hogy megszólal a csengőnk. Fogalmam sincs, hogy ki lehet az ilyenkor, hiszen általában éjféltájt a baráti körömből mindenki otthon tartózkodik iskola időben, anyu meg ilyenkor már rég alszik, vagy ha nem, akkor dolgozik, szóval hozzá se jönnének.

Bármilyen önvédelmi fegyver után kutatok, majd lemondok erről az ötletről, hiszen melyik ostoba betörő csengetne be a házba, ha ki akarja rabolni? Zavartan megrázom a fejemet, miközben óvatosan kinyitom az ajtót.

Egy ismeretlen középkorú férfit vélek felfedezni, de fogalmam sincs, hogy ki az. Ráadásul kissé kellemetlenül érzem magam a pizsamának használt nem sokat takaró szettemben.

- Öhm, jó estét. Segíthetek?
- Emily Becker-t keresem, úgy értesültem, hogy itt lakik - magyarázza egyhangúan.
- Oh, éppen nem tartózkodik itthon. A lánya vagyok, ha esetleg szeretne üzenni bármit is, átadhatom neki - ajánlom fel udvariasan, csakhogy megtudjam ki ez a pasi.
- Csak mondd meg neki, hogy Ian Wilson kereste - ezzel köszönés nélkül távozik és eltűnik az este sötétjében.

Sejtésem sincs, hogy ki lehet ez a pasas, szóval reggel az első dolgom lesz megkérdezni anyát erről a gyanús látogatásról, és a középkorú fickóról.  

4. fejezet

Szörnyen röstellem, hogy ennyi csúszás után érkezem, de egészen máig mindig volt valami, ami miatt nem tudtam írni.

Hála istennek, ma letudtam az utolsó kisérettségit, a matekot, ami bár pocsékul sikerült, de leglaább túl vagyok rajta.

Holnap kompetencia mérés, de az már nem számít, szóval megpróbálok mostantól rendszeresen - és nem kéthetes csúszásokkal - részeket hozni.

Végigforgolódott estémhez viszonyítva, a reggel gyorsan jön, gyorsabban és talán még kellemetlenebbül is, mint azt várom.

Éjszakai ficánkolódásomnak hála hatalmas puffanással érkezek a földre, ezzel félbeszakítva tökéletesnek egyáltalán nem mondható alvásomat. Az ébresztőm még nem csörgött, viszont a nap már fent van, ami annyit tesz, hogy felesleges vissza aludnom, hiszen szerencsétlenségemre tekintettel lévén, biztosan akkor szólalna meg az ébresztő, amikor édes álomba merülnék.

Ezért inkább fáradtan, fájó végtagokkal vánszorgok át a pár méterrel arrébb helyet foglaló fürdőszobámba. Miután elvégezem a reggeli rutin feladataimat – melyek most a szokásosnál is több időt vesznek igénybe -, lecsoszogok a konyhába, már teljes harci díszben.

- Nocsak, nocsak. Mi szél hozott, Csipkerózsika? - anyu vigyorogva feltett kérdésére csak morgok, mire védekezően felemeli a kezét. - Nyugalom, pénteken vége - biztató mosolya se segít, legszívesebben visszafeküdnék az ágyba, és estig fel sem kelnék.

Két óra múlva már az első órán ülök, aminek semmi értelme, hiszen nem csinálunk semmit, csak az osztályban ülünk, vagy éppenséggel néha kint az iskola udvaron. Soha nem láttam értelmét az utolsó heteknek.

Minek bejönni - számomra - hajnalban, amikor az égvilágon nem teszünk semmit, azon kívül, hogy szarrá unjuk magunkat, és legszívesebben 5 perc után hazafutnánk?

- Látom, jól indult a reggeled - Ben idegesítő mosolyt villant, láthatólag szórakoztatja kicsit sem éber állapotom.
- Pofa be, Ben! Inkább boldogítsd Anat, vagy akárkit, csak hagyj békén.
- Hűha, igazán harapós valaki - vigyora körbefutja az arcát, és kedvem lenne felpofozni. Utálom, ha akkor kötözködik velem, amikor fáradt és nyűgös vagyok.

Nem szólok semmit, csak lehajtom a fejem a padra, remélve, hogy el tudok aludni. Ám tervem egyből kudarcba fullad, amikor a telefonom szüntelenül rezegni kezd a padon. Először nem veszem fel, bárki is az, biztosan ráér, de mivel sokadszorra is kitartóan csörget, kezdem megunni.

- Layla, vedd már fel! - szól rám Blaze hátrafordulva hozzám, és félszemmel látom, ahogy a telefonképernyőjére pillant.

Jobbnak látom, ha kiveszem a kezéből, mert kezd lefehéredni, ezzel kíváncsivá téve, hogy ki a korai zaklatóm.

Bágyadtan mosolygok, amikor Ashton nevét vélem felfedezni a képernyőn.

- Szia. Remélem nem ébresztettelek fel - szabadkozik, meg sem várva köszönésemet.
- Ne aggódj, már egy jó ideje az iskolában ülök. Mi újság?
- Igazából csak azért hívtalak, hogy mikor mehetek érted, na és persze, hogy hova?
- Délben elengednek minket, szóval délre jöhetsz. A címet leírom üzenetben.
- Délre ott vagyok. Kitartást.

Észre sem veszem, hogy barátaim engem bámulnak, miközben úgy vigyorgok, mintha minimum őrült lennék. Kitérek pillantásai elől, és padra hajtott fejjel vészelem végig az egész napot, várva, hogy dél legyen és kiszabadulhassak.

Amikor kilépek a suli ajtaján Ashton már az autójának dőlve vár, nem kis feltűnést keltve a lányok körében. Ahogy pár órája, Blaze most is elfehéredik, de ezúttal csatlakozik hozzá Ana is. Ezt csak tetézi az, amikor Ash mosolyogva felém int, mire én visszamosolygok.

Két barátnőm folyamatosan köztem és a fiú között kapkodja a tekintetét, ami miatt fel kell kuncognom.

- Mi... ez... hogy? Az ott Ashton Irwin? - nagyjából egyszerre fakadnak ki, jobbnak látom, ha nagyon huzamos időn belül eltűnök a színről.

Értetlen arcukra egy-egy puszit nyomok és sietősen Ashton felé lépkedek, aki mosolyogva nézte végig az egész jelentet. Szája még inkább felfelé görbül, amikor megérkezek elé.

Két puszival köszönt, ahogy az este is, én meg szokás szerint csak állok és vigyorgok.

- Hogy telt a napod? - az érdeklődés kihallatszik a hangjából.
- Szörnyen unalmas, alig vártam, hogy vége legyen.
- Ennyire vártad, hogy találkozhass velem? - szemöldökét felhúzza és ajkain játékos mosoly villan, amire nem tudok mást csinálni, csak szemet forgatni.
- Nem, ennyire vártam, hogy kiszabadulhassak a luxus börtönből.

Ajkait lebiggyeszti, megbántódottságot színlelve, amit szó nélkül hagyok.

- Mihez lenne kedved?
- Alváshoz? - kijelentésem kérdésnek hangzik.
- Lemehetünk esetleg a partra - figyelmen kívül hagyja megjegyzésemet, ami miatt késztetést érzek, hogy fejbe vágjam, de végül mégsem teszem.

Vállat rántok, ezzel jelezve, hogy a döntés az övé. Mosolyogva bólint, és kihajt az iskola parkolójából.

A rádiót bekapcsolva kezdi dúdolni az éppen játszódó számot, melyet már hallottam, ám fogalmam sincs, hogy mi az. Elég erős pop beütése van, szóval nem kifejezetten az én stílusom. Meghallgatom, de inkább preferálom a többi más zenei irányzatot.

A zenének vége szakad, és helyette egy másik váltja fel a helyét, melyet ezúttal ismerek, sőt még szeretek is. Pont ezért kezdem el halkan énekelni, megfeledkezve arról, hogy ki ül mellettem, egészen addig, amíg meg nem hallom aranyos kuncogását, mitől pipacspiros lesz az arcom.

- Sleeping with sirens? Kellemeset csalódtam - visszamosolygok rá, majd az út további részét csendben tesszük meg. - Megjöttünk.

Mielőtt feleszmélnék Ashton már a kocsi túloldalán van és kinyitja nekem az ajtót, mire én csak égnek emelem a tekintetemet, de azért megköszönöm neki.

Hatalmas kezeivel átfogja a csuklómat, miközben az egyik stand felé ráncigál, ahol egy nálam pár évvel idősebb lány fagylaltot árul.

Ashton látványára letörli unott arckifejezését, és a legszebb nézését használva mosolyog a még mindig a csuklómat szorongató fiúra, aki ügyet sem vesz a lányról, helyette felém fordulva megkérdezi, hogy mit kérek.

- Azt hiszem, hogy két citromot - meg sem nézem a fagyikat, minél sietősebben szeretnék elmenni innét, mert a kiszolgáló lány villámokat szóró tekintettel bámul. Gyenge sejtésem, hogy ha a szemeivel ölni tudna, most holtan rogynék össze. De hála istennek nem rendelkezik ilyen képességekkel.
- Ugyan az lesz - Ashton kedvesen beszél hozzá, mire egyből elfelejtkezik rólam, és készségesen kiszolgálja.

Véleményem szerint ennél jobban már be sem tudna hajolni, hogy előrenyúljon a fagyinkért, hiszen miközben gondosan kanalazza a gombócokat, rálátást kapunk egész dekoltázsára.

Miközben én türelmetlenül sóhajtok, Ash szánakozó mosollyal néz a lányra, aki ebből mit sem lát.

Alig pár percen belül már a kifizetett fagylalttal sétálunk a parton, ahol egyre kezd nőni a tömeg, ami nem is csoda, hiszen a tanításnak vége, és a munkaidő is lassacskán lejár.

- Nem szeretem az olyan lányokat, akik azt hiszik, hogy ha kiteszik a mellüket, akkor egyből nyerőek. Ez semmit nem ér, ha belül üresek.
- Gyerekes. Soha nem akarom csak azért elnyerni valakinek a tetszését, mert kint van mindenem. Jó elismerem, talán két éve még úgy gondoltam, hogy ez lehet csak a megoldás, de rájöttem, hogy semmi értelme - hadarva beszélek, Ashton meg csak mosolyog. - És túl sokat beszélek. Állíts le, ha untatlak, néha megesik.
- Egyáltalán nem unalmas téged hallgatni - mosolyától és gödröcskéitől pír szökik az arcomra, mire ajkai feljebb görbülnek, már ha ez lehetséges az adott pillanatban.

A part feléhez érve inkább visszafordulunk, és nagyon is jól tesszük, ugyanis még így is elkap minket az eső. Ami bár csak pár percig fog tartani, mégis rendesen rákezdett, így alig két perc alatt teljesen elázva bújunk be az egyik sikátorba nyíló bolt kitüremkedő teteje alá.

Ashton szinte a falhoz nyom, hogy ő is beférjen a kicsin kis takarás alá, és meg kell mondjam, egyáltalán nincs ellenemre ez a helyzet.