11. fejezet

Drágáim!

Akik még itt vagytok velem, azoknak hoztam egy meglepetés fejezetet. Elkapott az ihlet, és gondoltam gyorsan megosztom veletek, hogy továbbra is fenntartsam az érdeklődéseteket. Megpróbálok egy-két hét múlva újabbat hozni! :)

Fogalmam sincs, pontosan mikor is sikerült ágyba kerülnöm, de azt tudom, hogy a következő nap késő délutánjáig ki se nyitottam a szememet. Aminek az az eredménye, hogy 10 nem fogadott hívás, és egy rakás üzenet vár rám, mindezt összesen három személytől. Ashton hívott egyszer, valamint üzenetet írt, hogy hívjam, ha felébredtem. Ben is próbálkozott hívni párszor, de a hívások és az üzenetek nagy része Blaze barátnőmtől érkezett, az elején még kedves, nyugodt hangnemben, aztán utána átváltott aggódóba, a végén pedig idegbetegbe. Csak a szokásos. Sorjába írok vissza mindenkinek, egy telefonbeszélgetésez még nem vagyok teljesen ébren.

A földszintre szinte lecsúszok a lépcsőn. Vagyis nem is csak szinte, hiszen az utolsó öt lépcsőfokot már csúszva teszem meg, de még mindig félig alszok, így nem érdekel különösebben. Anyut nem találom otthon, bár furcsább lenne, ha mégis. Azonban meglepődök, amikor a egy fejbúbot látok kikandikálni a kanapé hátulja felett. Háttal ül nekem, és párszor meg kell dörzsölnöm a szememet, hogy biztosan jól látom-e, de tényleg ott ül.

- Mit keresel itt? - kérdésem bunkónak tűnik, holott nem annak szánom.

- Anyukád engedett be, egy órával ezelőtt. Azt mondta, megvárhatom itt, amíg felkelsz, vagy felmehetek, hogy felébresszelek. De inkább hagytalak aludni, kimerült lehettél - magyaráz összevissza a kócos hajú jövevény. 

- Oh, akkor köszönöm. Asszem'. Mi járatban erre?

- Meg akartam nézni, hogy vagy. Úgy tűnik nem túloztál az előbbi üzenetben, miszerint "holdkóros vagy" - hatalmas vigyorra húzza a száját, mire válaszul egy szemforgatást kap.

- Kérsz kávét? - félig a konyhában állva kérdezem meg.

- Elfogadom, kösz - felel, miközben felkel a kanapéról és csatlakozik hozzám a helységben. - Mihez lenne kedved?
- Elmehetnénk gokartozni. A külvárosba van egy egész jó hely.
Ashton-nak tetszik az ötletem, így nem sokkal kávézás, és egy gyors összekészülődés után behuppantunk a kocsijába, és meg sem állunk egészen a gokart pályáig. Persze, közben legalább háromszor rossz felé kanyarodtunk, mert hiába szóltam neki időbe, valahogy nem mindig sikerült neki bekanyarodni, amiért persze viccesen rám pirított, hogy milyen rossz útmutató vagyok.
A pályán nem sokan voltak ebbe a tikkasztó hőségbe, így, amint beértünk, egyből meg is kaptuk a sisakokat, az útmutatást, és kocsiba ülünk.
- Versenyezzünk! A vesztes állja a következő randit.
Rám kacsint, de én szinte nem is figyelek már arra, hogy mit beszél.
Randit.
Akkor mi most randizunk? Vagy mi van? Nyilvánvalóan teljesen összezavarodtam, azonban kizártam a gondolataimat inkább.
- Kevés vagy te ahhoz, hogy megverj - vigyorgok rá, és cseppet sem szabályosan már el is indulok.
Méterekkel lehagyom, mire kapcsol, hogy neki is indulnia kéne. Néha-néha sikerül beérnie, van, amikor le is előz, sőt a pálya vége előtt talán két méterrel sikerül elém vágnia, de legyőznie nem. Háromszor játsszuk ezt végig, és észre sem veszem, hogy folyamatosan csak vigyorgok, és határtalanul boldog vagyok. 

Mire végül kiszállunk a kis járművekből, a nyelvemet nyújtogatva gyerekes lelkesedéssel örülök győzelmemnek. Ashton csak mosolyog rám, de ez nem az a leereszkedő, "úristen, mire vállalkoztam" mosoly. Sokkal inkább szórakoztatónak tartja a viselkedésemet, majd pár pillanat múlva könnyedén felemel a betonról, és ünnepel velem. Kezét szorosan a derekamon tartja, hogy le ne zuhanhassak. Egész testemben kellemes bizsergés fut végig, ahogy testem szinte teljesen az övéhez simul, és a pulzusom megugrik. Lassan lejjebb ereszt, azonban csakis annyira, hogy az arcunk azonos vonalban legyen. Még mindig mosolyog, én pedig nem tudok betelni ezzel. Két apró, de annál aranyosabb gödröcske jelenik meg arcának két oldalán, ami aranyossá varázsolja, az egyébként szívdöglesztően szexi megjelenését. Telt ajkai elködösítik a gondolataimat, és az összes, amire gondolni tudok, hogy milyen csodásan is tud csókolni velük, és, hogy mennyire szeretném az egész testemen érezni őket, ahogy apró csókokat hagy minden egyes kis pontomon.
Gondolataimra elpirulok, és forróság önti el a belsőmet, mert bár nem vagyok prűd lány, közelébe sem vagyok a kifejezésnek, de néha még én is meglepődök a gondolataimon.
Ashton még mindig mosolyogva méreget, és van egy olyan érzésem, hogy szinte az arcomra vannak írva a piszkos kis gondolataim.
- Kedvelem, amikor ilyen ártatlan arcot vágsz, miközben a számat vizslatva belemerülsz a gondolataidba - ezt már a fülemhez hajolva suttogja, mintha valami bizalmas titkot osztana meg velem.
Szívverésem felgyorsul, és ha lehetséges, akkor a forróság egyre inkább növekszik bennem. Kedvem támadna lecsapni azokra a csodás ajkakra, miközben fel sem fogom, hogy mit művel velem, már csak a csókjának a gondolata is. Mintha kitalálta volna, hogy éppen mi jár a fejemben... szájával sebesen, de annál lágyabban kap az enyém felé. Szenvedélyes csókban forrunk össze, és teljesen megfeledkezem az aprócska tényről, hogy éppen a gokart pálya kellős közepén állunk. Nyelvével is beférkőzik a számba, amitől az érzés egyre intenzívebb lesz, egyre inkább valódi. Tudom, hogy meg kéne állnunk, tudom, hogy nem okos döntés, hiszen fotósok bárhol lehetnek, még egy ilyen aprócska városban is, ahogy azt is tudom, hogy senki nem örülne ennek a hírnek, én pedig nem szeretnék hirtelen a legutáltabb ember lenni a világon. Ám őt szerintem ezek cseppet sem izgatják, hiszen esze ágában sincs jelenleg elengedni engem, azonban én elszakadok ajkától, és kipirulva mellére hajtom a fejemet, amint földet ér a lábam. Tudom, hogy ez se sokkal okosabb megoldás, de így arcomat mellkasába fúrva szinte nem is látszom ki, ahogy karjaival átölel.
Nem értem az egészet. Mit akar tőlem egy ilyen srác? Mármint tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok csúnya, de azért nem vagyok akkora szépség se, hogy felkeltsem egy ilyen srácnak az érdeklődését. Valószínűleg igaza van barátnőmnek, és csak játszadozik. Hiszen mi másra kellhetnék neki? Neki, aki bárkit megkaphat, és valószínűleg meg is kap. Kizárt, hogy bármit is lásson bennem, amit ne találhatna meg akárkiben. Nem vagyok különleges, és nem is vagyok elég jó egy ilyen sráchoz.
Kellemetlen gondolataim miatt kikászálódok Ashton öleléséből, és a kocsija felé indulok. Értetlenül néz rám, nem érti gyors hangulat változásomat.
- Csináltam valamit?
- Nem, te semmit. Én voltam ostoba. Kérlek vigyél haza.
- Layla, mi a francról beszélsz? - hangján hallom, hogy kezd ideges lenni, és furcsa ilyennek látnom őt.
- Semmiről, Ashton. Reggel megjött, és én hülye nem hoztam magammal semmit, amire szükségem lenne - hazudom, és hál'istennek szó nélkül elhiszi, sőt úgy tűnik, mintha meg is könnyebbülne.
Nem kell sok idő, mire megáll a ház előtt. Intek, aztán eltűnök a kocsiból, a lehető leggyorsabban. Azonban a házban sem fogad sokkal jobb helyzet...

10. fejezet

Hello, Drágáim!

Kissé megint megcsúsztam, ennek az oka leginkább magánéleti, így nem traktállak vele titeket, csupán annyit ígérhetek, hogy a jövőben próbálom magam a tényleges határidőkhöz kötni. Ezerrel próbálkozom.

A rész nem lett túlságosan izgalmas, amolyan átkötő rész, de úgy gondolom, hogy innentől kezdve majd valamennyire beindul.
Sikerekben gazdag, boldog új évet minden kedves olvasómnak! ♥

Jó olvasást! xx

Ashton kinyitja nekem a kocsi ajtaját, én pedig készséggel beszállok, majd ő is így tesz. Nem kérdezem, hová megyünk, nem találom fontosnak. Egyetlen dolog számít: hogy vele lehessek. 

Ostoba vagyok, amiért ennyire belehabarodtam, ráadásul ennyire rövid idő alatt, és szinte biztosara tudom, hogy ennek csak pofára esés lehet a vége, hiszen rohamosan közeledik majd a nyár vége, amikor is elutazik. Nagyon, nagyon messze. 

A távkapcsolatok akkor is nehezek, ha országon belül vannak, ha csak a kontinensen belül, akkor már szinte kibírhatatlan, viszont ha a világ majdnem két végen, akkor teljességgel lehetetlen.

Rövidke kocsikázás után a parton találjuk magunkat. Nem tudom, Ash miért pont ezt a helyet választotta, nem is kérdezem, rá bízom magam.

- Szabad megkérdeznem, mi történt, hogy ilyen korán hazajöttetek? - kérdez rá finoman, ezzel mosolygásra késztetve engem.

- Ana elviselhetetlen volt. Mivel őt nem dobhattuk ki, mert annyira bunkók még nem vagyunk, ezért úgy láttuk legjobbnak, ha ezt a közös nyaralósdit most kicsit pihentetjük és elnapoltuk. Vagy inkább eléveltük - zavartan vigyorgok saját viccemen, ami kegyetlenül béna lett, Ashton mégis nevet, valószínűleg leginkább csak udvariasságból. - Mellesleg mit keresel ébren ilyen későn? Vagyis, inkább korán... - helyesbítek a telefonom kijelzőjére nézve.

- Nem tudtam aludni. De úgy látom, te sem.

- Ja, nem, én dolgoztam - úgy néz rám, mintha szellemet látott volna. - Tudom, az ilyen sztárpalántáknál nem megszokott ilyet hallani, mi? 

Ashton ajkain egy fáradt mosoly jelenik meg, majd hosszasan ecsetelni kezdi, hogy ez a könnyűnek látszó szakma mennyi munkával, és energiabefektetéssel jár. Tényleg nem feltételeztem volna, hogy ennyi erőfeszítést igényel az énekelgetés, de be kell látnom, hogy néha túl felületesen ítélkezem. 

Hosszasan beszélgetünk, egészen az első napsugarak előbújásáig, aztán megállapodunk, hogy indulni kéne. Azonban indulás helyett folytatjuk a csacsogást, mindaddig, amíg rá nem eszmélünk, hogy a kis élelmiszer boltok kinyitottak, és néhány idősebb ember már vásárolni is indul. Mi azonban nem zavartatjuk magunkat, bár egyikünk álmosabb, mint a másik, de ezt is figyelmen kívül hagyjuk.

Mesél az anyukájáról, a testvéreiről, az otthoni barátairól, a bandatársairól, általánosságban az élete minden pontjáról megemlít valamit. Én is így teszek, habár én sokkal hamarabb kifogyok a mondanivalóból, mint ő, hiszen koránt sem élek annyira pörgős életet, mint az övé. 

- Volt egy lány is, akivel alakulgatott valami. Ideérkezésünk elején napi kapcsolatban álltunk, aztán valami ürüggyel mindig leráztam, mert nem éreztem azt a vonzalmat, amit az elején ráadásul nem lehet, egy kapcsolatot egyből távkapcsolat szintről kezdeni. Úgy gondolom, ahhoz sok idő kell, hogy annyira megbízz valakiben, hogy feltétel nélkül belekezdj egy ilyen kapcsolatba.

Meglepődök őszinteségén, és szívemről több tonnányi kő leesik. Igazam volt, tényleg nem hülyítene. Hiszen nincs barátnője. Ha volt is, már elmúlt. Legszívesebben ugrálni lenne kedvem örömömben, azonban nem tehetem, és nem is tudnám, hiszen a fáradtságtól szinte már összeesek. Ash is észreveszi, hogy talán túlságosan is elfáradtam, ezért az autóba parancsol és a házunkhoz hajt, ahol kisegít a kocsiból, és egészen az ajtóig kísér. 

- Aludd ki magad. Írj, amint felébredtél!

Csupán egy bólintásra futja, teljesen kába vagyok. Ashton csak mosolyog, és édes csókot nyom a szám sarkába, majd betessékel az ajtón. 

Anyut már a konyhában találom, frissen és üdén, míg én úgy nézek ki, mint akit kimostak, mellesleg úgy is érzem magam. Rosszallóan néz rám, így megállok, és várom a fejmosást, bár képes lennék állva elaludni. Azonban tisztában vagyok vele, hogy képes utánam jönni, így inkább megállok, és hallgatom.

- Mégis hogy képzeled, hogy szó nélkül le lépsz? Nem megerőltető írni egy sms-t, hogy kitudja merre csavarogsz ezzel a sztárocskával, csakhogy ne aggódjam magam halálra, mivel Sally három órakor azt mondta, hogy hazaindultál. Erre betoppansz a lakásba reggel fél hétkor, miközben ha Sally nem informált volna, akkor azt hinném, hogy még mindig a barátaiddal kirándulsz - levegővétel nélkül beszél, és őszintén csodálkozom, hogy mindezt egyszerre eltudta mondani, anélkül, hogy elfogyott volna a levegője.

- Sajnálom - bevetem a kiskutya szemeket, mert nincs erőm még több bocsánatkérésre vagy kioktatásra. 

Az összes vágyam, hogy végre az ágyamba feküdhessek, és holnap reggelig fel se keljek. 

- Sajnálhatod is. Aki éjjel legény, legyen nappal is! Szóval elkísérsz vásárolni, aztán segítesz az ebédben, valamint éjfélig bejössz segíteni.

Vigyorán látom, élvezi, hogy kínozhat, míg én látványosan szenvedek és előveszem a legbűnbánóbb tekintetemet is, de nem hatja meg. Ezután már nem próbálkozok, hanem a szobám felé veszem az irányt, hogy hideg zuhanyt vehessek, remélve, ez majd valamennyire felébreszt. 

Nos, kereken öt percig tényleg hatásos, de aztán átesek a holtponton és egyre kevésbé érzem magam fáradtnak. 

Éjfélig az összes lehetséges holtponton túlesek, azonban amint hazaérek és meglátom az ágyamat, egyből elálmosodok. Hosszú napom volt.

Először is elkísértem anyut bevásárolni, ami magam volt a pokol, még akkor is, ha közbe a fél ruhatárnyi ruhát vásároltunk, valamint egy valag pénzt otthagytunk kajára és egyéb felesleges cuccokra. Ez a folyamat egészen délig elhúzódott, aztán drága anyukám rájött, hogy késésben vagyunk, így szinte hazafutottunk. Nem is kell mondanom, hogy természetesen gyalog mentünk, csakhogy még inkább élvezhesse kínzásomat. Így huszonötmilliónyi csomaggal a két kezeimen caplattam haza, és minden lépésnél figyelnem kellett, nehogy orra essek. Azonban hősiesen harcoltam, és egyszer sem adtam meg magam az álmosságnak. Ám a java még csak ezután jött. Az ebédkészítés. Anyu úgy gondolta, hogy itt az ideje annak, hogy megtanuljak én is valamicskét a főzés tudományából. Persze, mindezt a legjobbkor... miért is ne?! Tehát, amíg anyu dirigált, én próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy ő azt mondta, ám egyszer sem segített, csupán elmondta mi kéne tennem. Ki lehet találni, hogy ebből a bámulatos tanításból az lett, hogy kétszer kezdtem előröl az egészet, míg a végén kipaterolt a konyhából és inkább megcsinálta helyettem. Mindezek után persze én mosogattam el, mondván, hogy én koszoltam össze a legtöbb cuccot. 

Majd én naivan úgy gondoltam, hogy munka előtt lepihenek egy kicsit, hiszen volt még pár órám vissza addig. Természetesen ez a tervem is befuccsolt, mert pittyegett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Ash volt az, így eszembe se jutott inkább az alvást választani. El ne felejtsem majd megemlíteni neki, hogy érezze magát megtisztelve... fel is írtam a telefonomba jegyzetbe.

Persze elpanaszoltam neki egy idő után, hogy nem hagytak itthon aludni, ezért rögtön elköszönt, hogy aludjam ki magam, de akkor már jöhetett is az esti műszak, amiről inkább nem is beszélnék, mert a gondolattól még fáradtabb leszek, bár nem hinném, hogy ez jelen esetben már lehetséges.

Tehát így telt ez a csodálatos napom, melyet reggel még úgy terveztem, hogy végig alszok. 

Gyorsan magamra kapom a pizsamaként használt pólómat, és már be is dőlök az ágyba. Nem sokat kell várnom, hogy álomba szenderülhessek, másodpercekkel később meg is történik.