11. fejezet

Drágáim!

Akik még itt vagytok velem, azoknak hoztam egy meglepetés fejezetet. Elkapott az ihlet, és gondoltam gyorsan megosztom veletek, hogy továbbra is fenntartsam az érdeklődéseteket. Megpróbálok egy-két hét múlva újabbat hozni! :)

Fogalmam sincs, pontosan mikor is sikerült ágyba kerülnöm, de azt tudom, hogy a következő nap késő délutánjáig ki se nyitottam a szememet. Aminek az az eredménye, hogy 10 nem fogadott hívás, és egy rakás üzenet vár rám, mindezt összesen három személytől. Ashton hívott egyszer, valamint üzenetet írt, hogy hívjam, ha felébredtem. Ben is próbálkozott hívni párszor, de a hívások és az üzenetek nagy része Blaze barátnőmtől érkezett, az elején még kedves, nyugodt hangnemben, aztán utána átváltott aggódóba, a végén pedig idegbetegbe. Csak a szokásos. Sorjába írok vissza mindenkinek, egy telefonbeszélgetésez még nem vagyok teljesen ébren.

A földszintre szinte lecsúszok a lépcsőn. Vagyis nem is csak szinte, hiszen az utolsó öt lépcsőfokot már csúszva teszem meg, de még mindig félig alszok, így nem érdekel különösebben. Anyut nem találom otthon, bár furcsább lenne, ha mégis. Azonban meglepődök, amikor a egy fejbúbot látok kikandikálni a kanapé hátulja felett. Háttal ül nekem, és párszor meg kell dörzsölnöm a szememet, hogy biztosan jól látom-e, de tényleg ott ül.

- Mit keresel itt? - kérdésem bunkónak tűnik, holott nem annak szánom.

- Anyukád engedett be, egy órával ezelőtt. Azt mondta, megvárhatom itt, amíg felkelsz, vagy felmehetek, hogy felébresszelek. De inkább hagytalak aludni, kimerült lehettél - magyaráz összevissza a kócos hajú jövevény. 

- Oh, akkor köszönöm. Asszem'. Mi járatban erre?

- Meg akartam nézni, hogy vagy. Úgy tűnik nem túloztál az előbbi üzenetben, miszerint "holdkóros vagy" - hatalmas vigyorra húzza a száját, mire válaszul egy szemforgatást kap.

- Kérsz kávét? - félig a konyhában állva kérdezem meg.

- Elfogadom, kösz - felel, miközben felkel a kanapéról és csatlakozik hozzám a helységben. - Mihez lenne kedved?
- Elmehetnénk gokartozni. A külvárosba van egy egész jó hely.
Ashton-nak tetszik az ötletem, így nem sokkal kávézás, és egy gyors összekészülődés után behuppantunk a kocsijába, és meg sem állunk egészen a gokart pályáig. Persze, közben legalább háromszor rossz felé kanyarodtunk, mert hiába szóltam neki időbe, valahogy nem mindig sikerült neki bekanyarodni, amiért persze viccesen rám pirított, hogy milyen rossz útmutató vagyok.
A pályán nem sokan voltak ebbe a tikkasztó hőségbe, így, amint beértünk, egyből meg is kaptuk a sisakokat, az útmutatást, és kocsiba ülünk.
- Versenyezzünk! A vesztes állja a következő randit.
Rám kacsint, de én szinte nem is figyelek már arra, hogy mit beszél.
Randit.
Akkor mi most randizunk? Vagy mi van? Nyilvánvalóan teljesen összezavarodtam, azonban kizártam a gondolataimat inkább.
- Kevés vagy te ahhoz, hogy megverj - vigyorgok rá, és cseppet sem szabályosan már el is indulok.
Méterekkel lehagyom, mire kapcsol, hogy neki is indulnia kéne. Néha-néha sikerül beérnie, van, amikor le is előz, sőt a pálya vége előtt talán két méterrel sikerül elém vágnia, de legyőznie nem. Háromszor játsszuk ezt végig, és észre sem veszem, hogy folyamatosan csak vigyorgok, és határtalanul boldog vagyok. 

Mire végül kiszállunk a kis járművekből, a nyelvemet nyújtogatva gyerekes lelkesedéssel örülök győzelmemnek. Ashton csak mosolyog rám, de ez nem az a leereszkedő, "úristen, mire vállalkoztam" mosoly. Sokkal inkább szórakoztatónak tartja a viselkedésemet, majd pár pillanat múlva könnyedén felemel a betonról, és ünnepel velem. Kezét szorosan a derekamon tartja, hogy le ne zuhanhassak. Egész testemben kellemes bizsergés fut végig, ahogy testem szinte teljesen az övéhez simul, és a pulzusom megugrik. Lassan lejjebb ereszt, azonban csakis annyira, hogy az arcunk azonos vonalban legyen. Még mindig mosolyog, én pedig nem tudok betelni ezzel. Két apró, de annál aranyosabb gödröcske jelenik meg arcának két oldalán, ami aranyossá varázsolja, az egyébként szívdöglesztően szexi megjelenését. Telt ajkai elködösítik a gondolataimat, és az összes, amire gondolni tudok, hogy milyen csodásan is tud csókolni velük, és, hogy mennyire szeretném az egész testemen érezni őket, ahogy apró csókokat hagy minden egyes kis pontomon.
Gondolataimra elpirulok, és forróság önti el a belsőmet, mert bár nem vagyok prűd lány, közelébe sem vagyok a kifejezésnek, de néha még én is meglepődök a gondolataimon.
Ashton még mindig mosolyogva méreget, és van egy olyan érzésem, hogy szinte az arcomra vannak írva a piszkos kis gondolataim.
- Kedvelem, amikor ilyen ártatlan arcot vágsz, miközben a számat vizslatva belemerülsz a gondolataidba - ezt már a fülemhez hajolva suttogja, mintha valami bizalmas titkot osztana meg velem.
Szívverésem felgyorsul, és ha lehetséges, akkor a forróság egyre inkább növekszik bennem. Kedvem támadna lecsapni azokra a csodás ajkakra, miközben fel sem fogom, hogy mit művel velem, már csak a csókjának a gondolata is. Mintha kitalálta volna, hogy éppen mi jár a fejemben... szájával sebesen, de annál lágyabban kap az enyém felé. Szenvedélyes csókban forrunk össze, és teljesen megfeledkezem az aprócska tényről, hogy éppen a gokart pálya kellős közepén állunk. Nyelvével is beférkőzik a számba, amitől az érzés egyre intenzívebb lesz, egyre inkább valódi. Tudom, hogy meg kéne állnunk, tudom, hogy nem okos döntés, hiszen fotósok bárhol lehetnek, még egy ilyen aprócska városban is, ahogy azt is tudom, hogy senki nem örülne ennek a hírnek, én pedig nem szeretnék hirtelen a legutáltabb ember lenni a világon. Ám őt szerintem ezek cseppet sem izgatják, hiszen esze ágában sincs jelenleg elengedni engem, azonban én elszakadok ajkától, és kipirulva mellére hajtom a fejemet, amint földet ér a lábam. Tudom, hogy ez se sokkal okosabb megoldás, de így arcomat mellkasába fúrva szinte nem is látszom ki, ahogy karjaival átölel.
Nem értem az egészet. Mit akar tőlem egy ilyen srác? Mármint tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok csúnya, de azért nem vagyok akkora szépség se, hogy felkeltsem egy ilyen srácnak az érdeklődését. Valószínűleg igaza van barátnőmnek, és csak játszadozik. Hiszen mi másra kellhetnék neki? Neki, aki bárkit megkaphat, és valószínűleg meg is kap. Kizárt, hogy bármit is lásson bennem, amit ne találhatna meg akárkiben. Nem vagyok különleges, és nem is vagyok elég jó egy ilyen sráchoz.
Kellemetlen gondolataim miatt kikászálódok Ashton öleléséből, és a kocsija felé indulok. Értetlenül néz rám, nem érti gyors hangulat változásomat.
- Csináltam valamit?
- Nem, te semmit. Én voltam ostoba. Kérlek vigyél haza.
- Layla, mi a francról beszélsz? - hangján hallom, hogy kezd ideges lenni, és furcsa ilyennek látnom őt.
- Semmiről, Ashton. Reggel megjött, és én hülye nem hoztam magammal semmit, amire szükségem lenne - hazudom, és hál'istennek szó nélkül elhiszi, sőt úgy tűnik, mintha meg is könnyebbülne.
Nem kell sok idő, mire megáll a ház előtt. Intek, aztán eltűnök a kocsiból, a lehető leggyorsabban. Azonban a házban sem fogad sokkal jobb helyzet...