1. fejezet

Hi, Darlings! :)

Meghoztam az első fejezetet. 

Köszönöm szépen a prológusra érkezett négy pipát és kommentet!

A második fejezet érkezése még kérdéses, de igyekszem vele.

Jó olvasást! xx

Kiverem a fejemből az ismeretlen srácot, majd visszatérek a munkámhoz.

Anya a barátaimat látva alig egy óra múlva el is enged, hogy velük lehessek. A tömegbe csapódva pár számot végigtáncolunk, de az este további részét leginkább a bárpultnál töltjük.

Csak hajnali három felé távozunk, de akkor sem haza megyünk, sokkal inkább keresünk egy nyugodt, és csendes helyet a zsúfolt, hangos pub után.

- Ki volt az a srác? - szegezi nekem Ana a kérdését.

- Milyen srác?

- Akit kidobtál, aztán nagyon úgy tűnt, hogy megcsókolt. Ezért gondoltam ismered - magyarázkodik.

- Ja, hogy az. Fogalmam sincs. Összebalhézott egy másik gyerekkel, aztán az őr kidobta őket, majd szépen megkértem őket, hogy többet ne tegyék be a lábukat a klubba - alig mondtam végig, de a többiek már ki is röhögtek. Öröm az élet, ha ilyen legjobb barátid vannak. - Most mi van?

- Úgy gondolod, hogy a 160 centid, az ártatlan, kislányos kisugárzásod, és az alig 45 kilód majd megijeszti vagy elriasztja? - mondja Ben, miközben röhögve végigmér. - Szerintem sokkal inkább vonzza majd, hogy visszajöjjön. Amit nem csodálok. Ha nem lennénk ennyire jóba...

- Oké, oké. Inkább be se fejezd! - szakítom félbe a kezeimmel legyezve, ezzel próbálva nyomatékosítani magamat.

Jóízű nevetés tölti be - a nap ezen szakaszában - üresen álló játszóteret, amit törzshelyünkké nevezünk ki, az ilyen esti órákban. Nappal lehetetlen betenni ide a lábadat, ha elmúltál legalább öt éves és nincs gyereked, ugyanis a sok anyuka elüldöz, mondván, hogy ne itt vandálkodjunk, ahol a kicsik játszanak.

Így ide csak esténként járunk, a fennmaradó időben pedig nálunk lopjuk a napot. Amivel mindenki jól jár.

A szüleink azért, mert tudják hol vagyunk. Én azért, mert nem kell a fél várost átgyalogolnom, hogy eljuthassak az éppen megbeszélt találkozási helyre. A többiek pedig azért, mert így mindig van tető a fejük fölött, és biztosan számíthatnak kajára is.

Ben előhúz egy szálat a bontatlan csomag Marlboro-jából, mellyel körbekínál mindegyikünket.

Nem vonakodom elfogadni, csupán kikapok egyet a szinte teli dobozból, majd meggyújtom.

A füst szürkés felhőként emelkedik fel, majd tűnik el véglegesen, és így tovább, minden egyes szívásnál.

Látszólag pontosan ezen agyalok, azonban gondolataimba akaratlanul is befurakszik a kissé göndör hajú srác, és az érzés, amit kiváltott belőlem.

Bármennyire is próbálnám tagadni, megfogott a haja, és helyes arca, már amennyit a fények látszani engedtek.

- Holnapra is befogott anyád dolgozni?

- Mivel Stella lebetegedett, ezért valószínűleg a holnap estét sem úszom meg.

- Akkor sajnos te most lemaradsz a terveinkről - húzza száját csalódottan Blaze. - Úgy terveztük, hogy elmegyünk a karaoke bárba.

- Egész nyugodtan. Úgy gondolom, nem maradok le sokról a gyönyörű hangommal - hangomban nem is lehetne több az irónia és a szarkazmus.

Nem sajnálom, hogy erről lemaradok, egy cseppet sem. Csapnivaló hangom van, így semmi kedvem végignézni, ahogy a többiek annyit énekelnek majd, hogy hangjuk se marad, és hű, de jól fogják érezni magukat.

Valószínűleg akkor is nemet mondtam volna a programjukra, ha amúgy ráértem volna. Nem az én világom, jobb szeretem elkerülni.

- Na, jó, én lépek - szállok le a padról, majd megigazítom magamon a ruhámat.

- Majd látjuk egymást - Blaze egy öleléssel köszön el tőlem, maradék két barátom pedig egy puszit dob felém, amire csak a szememet forgatom és hátat fordítva nekik hazaindulok.

Hiába lesz lassan hajnali négy, a forgalom most is nagy, és sok hazafelé tántorgó részeg emberrel kerülök szembe, így meg sem próbálkozom a zenehallgatással. Nem éppen biztonságos sötétben, illuminált emberek között fülemben üvöltő zenével sétálgatni, így csendben teszem meg az alig 20 perces sétát hazafelé.

Anyát nem találom otthon, nem is számítottam rá, hiszen majd csak ötkor van zárás, így legkésőbb hatnál előbb nem várom haza.

Gyors vacsora, vagy inkább reggeli után lezuhanyzok, aztán egyből ágyba zuhanok.

Délután két óra is elmúlik, amikor felébredek. Anya már a konyhában tevékenykedik, sőt, ahogy látom, már csak az ebéd készítésnél összepiszkolt edényeket rakosgatja a mosogatógépbe, de azon kívül minden már kész van. Az asztal megterítve, az ebéd találva, a lakás ragyog a tisztaságtól, na, meg persze, a beszűrődő naptól, ami hét ágra süt odakint. Szinte hívogatva engem, hogy a parton töltsem a napomat.

- Jó reggelt, álomszuszék. Mikor estél be az ágyba? Amikor hazaértem már az igazak álmát aludtad - mosolyog rám kipihenten.

- Valamikor öt óra felé, fogalmam sincs - vállat rántva ülök le az asztalhoz, miközben a gyomrom hangos korgással adja tudtomra, hogy minél előbb szeretné, ha valami táplálékot juttatnék a szervezetembe.

Kérését teljesítve pakolok a tálamra a még meleg ételből, melyet anyu készített. Őszintén nem tudom, honnét van ennyi ereje mindenre. Hazaér hajnalban, aztán pár óra alvás után felkel, hogy kitakarítson és még ebédet is készítsen. Nekem nehezemre esik egy müzlit is megcsinálni alig pár óra alvás után, nemhogy ennyi mindent megcsináljak. Szóval minden elismerésem az övé.

Bár úgy gondolom, hogy ideje lenne egy kis szabit kivennie és elutaznia egyet. Mert ha itthon marad, akkor biztosan talál valamit, amivel lefáraszthatja magát.

Fel is vetem neki az ötletemet, hátha egyetért velem.

- Mit szólnál egy wellness hétvégéhez? Vagy egy egész héthez?

- Lehetetlen. Most kezd igazán beindulni a pub, hiszen itt a suli vége, nem hagyhatom itt őket a legnagyobb káoszban. Ráadásul téged sem akarlak itt hagyni.

- Anyaaaa - nézek rá rosszallóan. - Kezdjük azzal, hogy nem vagyok kisgyerek, tudok vigyázni magamra. Másrészt tudod jól, hogy a klubban bármikor besegítek, így az is meg van oldva. Te pedig megérdemelsz egy kis pihenőt.

- Na, jó, halljam, miért akarsz elpaterolni itthonról? Ki a srác?

- Nincs szó semmilyen srácról, csupán csak agyon hajszolod magadat - szem forgatva válaszolok, és még hosszú ideig győzködöm, de végül beleegyezik.

Mosolyogva huppanok le a laptopom elé, hogy szobafoglalást nézhessek anyának. Szerencsére nem kell sokáig keresgélnem, és mivel szezon eleje van sikerült egy hétfőtől vasárnap reggelig tartó wellness foglalásra szert tennem.

Miután szólok anyunak úgy dönt, hogy néhány fontosabb cuccát már most összepakolja, hiszen mindig lesz valami, ami majd csak az utolsó pillanatban jut eszébe.

Deréksortban és fürdőruha felsőben indulok le a partra, vállamon a táskámmal, ami a szükséges dolgaimat tartalmazza. A megteendő távolság egyáltalán nem hosszú, szinte 10 perc sincs, ezért hamar leérek. A nap még mindig forrón tűz, a strand pedig dugig van, mégis próbálok egy olyan helyet keresni, ahol kevesen, vagy legalább kevesebben tartózkodnak.

Már majdnem az egész strandot bejárom, amikor meglátok egy szabad helyet egy kisebb fiúkból álló csoport mellett. Ezzel cseppet sem foglalkozva terítem le a törölközőmet a közelükben, ügyet sem vetve a kérdő pillantásokra.

Prológus

Halihó, drága Idetévedő! 

Talán páran már olvastátok a régi blogjaimat, talán nem, lényegtelen. 

Ez a blog a 5 Seconds Of Summer nevezetű banda főszereplésével fog íródni, szóval semmi One Direction. 

Remélem szeretni fogjátok a történetet!:)

A desing hamarosan változni fog, ez még csak a kezdetleges munka, de ennél többet most nem tudtam tenni, majd igyekszem szebbé tenni.

További kellemes tavaszi szünetet!

Jó olvasást! xx

Fáradtan kelek ki puha ágyamból, és semmi kedvem ehhez a naphoz. Ezen még csak a tudat se segít, hogy péntek van. Ráadásul a pénteki napjaink viszonylag lazák is, a maga hat órájukkal. Csak történelem ne lenne rögtön az elején, sokkal több kedvvel állnék neki a napnak.

Ennek tudatában inkább feküdnék is vissza az ágyba, amikor anya jelenik meg az ajtóban, mintha csak megérezte volna a tervemet.

- Felkelni, kisasszony! - vigyorogja teljesen fitten, amiért gyilkos tekintettel nézek rá. - Terveztél valamit estére?
- Nem, de úgy érzem, hogy felesleges is lett volna - motyogom halkan, és előre félek, hogy most éppen mit talált ki.
- Be kéne segíteni este. Stella az előbb hívott, hogy lebetegedett, így nem tud bejönni.
- Persze, semmi gáz - mosolyogva bólintok, aztán a fürdőbe indulok, hogy kezdetét vehesse a készülődés.

Igazából tényleg nem probléma, hogy segítenem kell ma este. Különösebb programom úgysem volt, meg amúgy is szeretek a klubban lenni, még úgy is, hogy általában csak pultosként fordulok meg ott, mert valaki hiányzik, vagy csak több ember jelenik meg, mint amire számítanak. Igazán szeretem ezt csinálni, eltekintve a sok illuminált állapotban lévő seggfejtől, akiknek néha fogalmuk sincs, hogy hol a határ.

- Ha öt percen belül elkészülsz, akkor eldoblak a suliig - ordibál anya, abban a tudatban élve, hogy még mindig a szobámban készülődök. Köhintve adom tudomására, hogy mellette állok és, hogy sikerült megsüketítenie. - Oh, elnézést, nem tudtam, hogy itt vagy. Mehetünk?

Csak egy bólintásra futja. Nem vagyok a reggelek embere, sőt kimondottan utálom őket. Lustán vonszolom végtagjaimat magam után, és mindössze annyira vágyok, hogy visszafeküdhessek az ágyamba, aztán estig alhassak. Szenvedő arckifejezésem láttán anya elneveti magát, amiből tudom, hogy marha jól szórakozik rajtam.

- Nem lóghatnám el ezt a napot? Nincs kedvem bemenni. Fáradt vagyok, ráadásul még töri órám is van - nyávogok, mint egy ötéves kislány, aki nem kapta meg a kinézett babáját.
- Már csak a mai nap. Ezt még kibírod. A jövőhét már amúgy is a legvége, az már túlélhető. Szóval bocs, drágám, de most nem - bocsánatkérően néz rám, de én csak tovább nyavalygok.

Az út további felében inkább használatba veszem a fülhallgatóimat, és ezzel tökéletesen kizárom a külvilágot, egészen addig, míg anya le nem parkol a sulim előtt. Hozzá hajolva egy puszit nyomok az arcára, majd kiszállok a kocsiból, ami abban a pillanatban el is hajt. Távolban barátnőmet pillantom meg, ahogy vigyorogva rohan felém, és emiatt már előre készülök hozzám csapódására, mely pár másodpercen belül meg is történik. Vihogva terülünk szét az aszfalton, minek hatására sok ember figyelmét felkeltjük, és már kora reggel nevetség tárgyává válunk.

Farmersortomat leporolva kelek fel, magammal húzva bolond barátnőmet is, aki egy kicsit megkésve, de öleléssel üdvözöl.

- Fel tudod fogni, hogy már csak a jövőhét, és erre az évre végeztünk? - ezer wattos mosollyal beszél, szinte érzem, ahogy vibrál az izgatottságtól, ami az évzárásnak köszönhető.
- Ne is mondd! Még egy hét és majd' három hónapig kiszabadulok innét - mondom örömittasan.
- Csak kéne valami melót találni, és elhúzni nyaralni egyet a bandával - veti fel az ötletet, amelyet már többször is tervezgettünk ebben az évben, de mindig abban maradtunk, hogy visszatérünk rá akkor, ha lesz pénzünk.
- Nos, nekem ilyen problémáim nincsenek.
- Persze, hiszen ha valakinek az anyja a város legjobb klubját vezeti, annak biztos állása van nyárra - forgatja a szemeit Anabel.

Mosolyogva vállat vonok, nem tehetek róla, hogy így alakult. Ana is pontosan tudja, hogy szívesen beszervezném Őt is pultosnak, de a szülei nem rajonganak az ötletért, miszerint egyetlen, 17 éves lányuk alkohollal szolgálja ki az odaérkezőket.

A napunk lassan döcög, ráadásul a drága történelem tanárom poénosnak gondolja, ha az év utolsó töri óráján kihív felelni. Hála az égnek sikerül addig alkudoznom vele, ameddig le nem ültet, ezzel megúszva a felelést.

Napközben előkerül csapatunk harmadik tagja is, Ben személyében. Valójában, amikor Ana „bandát” emlegetett, akkor a négyes kis csoportunkra gondolt, melynek negyedik személye fogalmam sincs, merre kószál.

Azonban nem kell sokáig várnunk rá, hiszen emlegetésére egyből felbukkan. Így, mielőtt mindannyian hazaindulunk megbeszéljük, hogy a klubban találkozunk. Bár a testőrök szigorúan csak 18 év felettieket engednek be, ez természetesen nem vonatkozik rám, és a barátaimra.

Klubunk öltözőjében veszem fel a kötelező munkaruhát, melyet rajtam kívül minden más itt dolgozó lány visel. A ruha mindössze csak egy fekete nyári overál szerű, nadrágban végződő, pánt nélküli darab, övvel átkötve a derekán. Szeretettel párosítok hozzá egy piros fejkendőt, és piros rúzst, ezzel pár évet öregítve magamon.

- Layla, ideje lenne kezdeni, mert már elég sokan vannak - szól be az öltözőbe Ellie, az egyik itt dolgozó lány.

Mosollyal az arcomon foglalom el a helyemet a pult mögött, ahonnét rálátok az egész helyiségre, ami már most tele van, pedig még csak 10 óra múlt pár perccel. Barátaimat fürkészem a tömegben, hiszen pontosan ezt az időpontot beszéltük meg találkozásnak, de sehol nem látom őket. Sajnálatomra nincs is időm kutatni őket, mert egyre több rendelés érkezik, melyeket teljesítenem kell. Talán egy óra is eltelik, amikor Ana és a többiek megjelennek közvetlenül előttem, és helyet foglalnak az üres székeken. Egy poharat tolok mindhármuk elé, míg apró csevejt bonyolítunk le, már amennyire az üvöltő zene engedi. Rövid társalgás után kénytelen vagyok visszatérni a munkámhoz, egészen addig, míg meg nem pillantom, hogy egy nagyobb csoport körbeáll valamit, amire nem nyerek rálátást.

- Tartanád egy kicsit a frontot? - fordulok Ellie felé, aki bólint, és folytatja tovább az emberek kiszolgálását.

Megköszönöm, aztán átlökdösöm magam a tömegen. Mire az őrjöngő társasághoz érek, már összetapostak, de nem érdekel. Ellökdösöm a körbeálló embereket, és megpillantok két - nagyjából velem egykorú - fiút verekedni.

- Elég legyen! - állok közéjük ordítva, mire az egyik kiröhög, míg a másik abbahagyja a röhögő srác püfölését, de továbbra is gyűlölettel és támadásra készen néz arra. - Kifelé! - bár mindkettőjüknek szól, mégsem indul el egyikük sem.

Feladóan sóhajtok, és az egyik őrnek szólok, aki kivezeti a két srácot a tömegből, egészen a kijáratig.

- Nem akarlak titeket még egyszer itt meglátni - sziszegem a fogaim között, mire a kissé göndör hajú srác gunyoros mosolyra húzza a száját.
- Nem hinném, hogy egy magadfajta kislány fogja nekem megmondani, hogy mit tehetek - vigyora idegesít, legszívesebben behúznék neki egyet, de sajnos nem tehetem.
- Ez a magamfajta kislány történetesen a főnök lánya, szóval jobban teszed, ha befogod és szépen odébb állsz - szememet forgatva beszélek.
- Még találkozunk - fülemhez hajolva mondja, aztán sarkon fordul.

A srác távolodó alakját nézem, és próbálom kiverni a fejemből, hogy milyen érzéseket keltett bennem leheletét érezni a nyakamon.