6. fejezet

Hi, Babes!

Elsősorban szeretném megköszönni a gyönyörű fejlécet Sara-nak. 

Másodsorban pedig talán feltűnt, hogy nevet változtattam. Semmi különösebb oka nincs, egyszerűen csak sokkal inkább közelebb áll hozzám ez a név, mint az előző.

Végül a fejezetről... nem sok hozzáfűzni valóm van, talán csak annyi, hogy ebben a részben annyira nem történnek izgalmas dolgok, de érthető talán, hiszen még csak a legelején járunk.

Jó olvasást! xx

Tekintettel arra, hogy holnap reggel iskola van, nem várom meg ébren anyát, bármennyire is furdal a kíváncsiság, hogy ki lehetett az a pasi. Nem fordult még elő, hogy egy férfi anyámat kereste ilyen későn. Ráadásul még Ashton hirtelen hangulatváltozása is alapos fejtörést okoz. Ezért jobbnak látom, ha lefekszek aludni, csakhogy kitisztuljon a fejem.

A reggel váratlanul jön, hamarabb, mint kellene. Persze, ezt csak én érzem így, hiszen a felkelés ideje akkor történik most is, mint szokott, de az iskola végéhez közeledtével egyre kevesebb erőm van minden nap hajnalban kelni. Fáradtan konstatálom, hogy bizony elaludtam, és vagy azért nem hallok semmi zajt lentről, mert anyu itt hagyott, vagy azért, mert ő is alszik még. Egyik se jó, mert ebből kifolyólag gyalog kell megközelítenem az iskolát, ami garantálja az elkésést. Bár, így utolsó napok egyikén már belefér. Pont emiatt nem is veszem sietősre a felöltözést, illetve az elvégezendő teendőimet. Ráérősen húzom fel farmersortomat, mely derekamig ér, és amihez egy szürke ujjatlant párosítok, betűrve. Mindehhez egy fekete tornacipőt húzok, majd beleszórok pár dolgot a táskámba mielőtt lemennék a földszintre egy kávéért. Elalvásomat tekintve egy műanyag pohárba töltöm a fekete folyadékot, aztán elhagyom a házat.

Húsz perces késéssel érkezem, az óra fele már lement. A tanár csak legyint, majd a helyemre küld, nem ír be késést. Blaze és Ana viszont azonnal kérdőre von, hogy merre mászkáltam. Blaze egyből meggyanúsít, hogy Ashton-nal voltam, és alig tudom elmagyarázni neki, hogy tegnap délután óta nem beszéltem vele.

- Mondtam már, hogy elaludtam. Miért olyan lehetetlen elhinni?

- Mert soha nem késel. Ellentétben velünk te mindig pontosan itt vagy.

- Mert nem húzom el az időt azzal, hogy még gyorsan rágyújtsak iskola előtt - mindketten belebokszolnak egy-egy vállamba, mire azonnal összefonom magam előtt a kezeimet.

- Kedves Én Még Soha Nem Gyújtottam Rá kisasszony, elárulnám neked, hogy ez azért van, mert anyud hoz reggelente - Ana nyelvét nyújtogatja, amin csak mosolygok.

Gyorsan témát váltanak, és a nyári tervekről kezdenek csacsogni, és mivel ezekben a tervekben én is szerepelek, kénytelen vagyok az alvás helyett rájuk figyelni.

- Megbeszéltem apámmal, egy hétre miénk a lakókocsi, azzal a feltétellel, hogy nem törjük össze. Mármint a kocsit. Azt mondta, hogy ha én összetörök az ingyen gyógyul - Blaze megjátszott sértődöttségén elnevetjük magunkat, mire az egész osztály ránk figyel.

- Szuper. Van egy lakókocsink. De kinek van jogosítványa hozzá? - fogalmam sincs, hogy gondolta ezt, hiszen nekünk, lányoknak nincs jogsink, Ben pedig csak iskola befejeztével áll neki a kresznek.

- Ugh, na igen, ez a másik feltétel, amit elfelejtettem mondani - kínosan elhúzza a száját, mellyel igazán felkelti az érdeklődésünket. - Apának az előző házasságából van egy fia, aki a féltesóm... és nálunk tölti most a nyarat, mert régen találkozott apámmal. Nem is ez a lényeg. Apám kitalálta, hogy ha úgyis el akarom vinni a lakókocsit, akkor majd a féltesóm vezet, így jobban megismerjük egymást. Szóval szerinte két legyet üt egy csapásra.

- Túléljük. Hány éves a nővéred?

- Bátyám, Ana. Mellesleg 25 éves. Ne is kérdezz, nem tudok róla sokkal többet. Néha ünnepekkor megfordul nálunk, de nem igazán beszélgettünk még.

Fejben gyorsan összegzem a dolgokat. Egy 25 éves sráccal leszünk egy lakókocsiba zárva, aki Blaze féltesója, és akiről eddig még soha nem beszélt nekünk. Ha csak fele annyira is őrült mint kedves barátnőm, akkor tökéletesen beleillik a csapatunkba.

- Mikor mennénk? - teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut, és fontosnak találom.

- Jövő héten. Szóval jó lenne megbeszélni, hogy hova menjünk egyáltalán.

Immáron Ben is beszáll a beszélgetésbe, szóval ötleteket gyártanak, amik a rosszabbnál is rosszabbak. Eközben és próbálom kitalálni, hogy hova lehetne menni, ami közel van, de mégis elég messze, hogy szabadnak érezzük magunkat. Végiggondolom a szomszédos városokat, melyek a tenger partjánál fekszenek, végül már csak három város között vacilláltam. Ennek a két lehetőségnek hangot is adok:

- Long Beach, Newport Beach vagy Laguna Beach? Tengerpart, esti élet, szabadság - sorolom az előnyöket.

- Melyik van közelebb? - Ben kérdésre a fejemet fogom. Szomszédos városok, maximum háromnegyed óra távolsággal, de inkább nem szólok semmit, csak válaszolok:

- Long Beach maximum 40 perc, Newport negyed óra, Laguna Beach szintén 40 perc körül van.

- Szerintem Laguna. Odafelé menet meg megállhatunk egy napot akár Newport-ban. Onnét fél óra sincs az út. Két legyet egycsapásra - Blaze javaslata szimpatikus mindannyiunknak, így egyöntetűen ezt az útvonalat szavazzuk meg.

Annyira belemerülünk a beszélgetésbe, hogy észre se vesszük, hogy időközben kicsöngettek, sőt már a második óra is elkezdődött. Nem zavartatjuk magunkat, csak a fontosabb információkat beszéljük át, hogy jövőhéten ezzel már ne kelljen foglalkozunk. Őszintén szólva teljesen felesleges, hiszen, ahogy barátaimat, illetve magamat ismerem, szinte biztos, hogy még ötezerszer rá fogunk kérdezni egymástól, hogy akkor hogyan is, meg mikor, meg hol. De attól még jó tervezgetni életünk első önálló nyaralását, szülők nélkül, szabadon.

Nap végére már teljes programlistát gyártunk, persze Ana le is jegyzeteli ezt, nem mintha számítana, úgyis az lesz, amit ott helyben spontán kitalálunk. De a legfontosabbakat lefixáljuk. A fontossági lista tetejére kerül az indulási idő, amely jövő hétfő kilenc óra. Mivel majdnem egy héttel előre megbeszéltük, talán mindenkinek sikerül majd minden szükséges dolgát elpakolnia. Ha mégsem, nos, akkor az illető így járt.

Nap végén, az iskola előtt elköszönök barátaimtól mielőtt elkezdem a haza vezető utamat, ebben az égető hőségben, amely már megszokott erre felé. Azonban éppen csak a parkolóba érek, amikor valaki utánam kiált. Visszafordulok, hogy lássam a személyt, aki a nevemet kiáltotta, és igencsak megdöbbenek, amikor Ashton-t látom pár méterre, miközben felém igyekszik.

- Reméltem, hogy ma is ilyenkor végzel, így bátorkodtam ide jönni - magyarázza halványan mosolyogva. Csak bólintok és várok, hogy folytassa. - Szerettem volna elnézést kérni a tegnapi negatív viselkedésemért. Fogalmam sincs, hogy miért voltam ilyen. Nem tudok megfelelő indokot a viselkedésemre.

- Felejtsük el - ajánlatomat vigyorogva fogadja el, majd így szól:

- Na, gyere! Hazaviszlek - hálásan megköszönöm neki. - Mikor lesz vége a pokolnak?

- Pénteken. Utána szabad vagyok egészen szeptemberig.

- Mik a terveid nyárra?

- Jövő héten a többiekkel lelépünk egy hétre, a többit még nem találtam ki. Sokkal inkább preferálom a rögtönzött programokat.

- Tehát ne is próbáljak meg két hétre előre találkozót kérni, miután hazajössz? - játékosan le biggyeszti a száját, én pedig elnevetem magam.

- Nyugodtan megteheted, de valószínűleg ki fog menni a fejemből.

Hitetlenkedve megrázza a fejét, majd elmondja, hogy hihetetlenül béna vagyok, miután elmesélem neki, hogy hány találkozómat felejtettem már el, csak azért, mert már egy héttel előtte meg volt beszélve. Röhögése fokozódik, amikor sértődötten felkarjába vágok, de szúrós tekintetemet látva szabadkozva abbahagyja. Helyeselve bólintok, majd a ház előtt kiszállok és megköszönöm neki az utat. Meglepődök, hogy most ki száll a kocsiból, ám nincs ellenemre, amikor megölel és két puszit nyom az arcomra.

Amikor a házba lépek, anyu a konyhapultnál ül és a kávéját iszogatja. Tökéletesnek érzem a pillanatot, hogy kifaggassam a tegnapi látogatóról, de amint beljebb érek, rájövök, hogy telefonál, ezért úgy döntök, hogy majd később zargatom ezzel. Inkább a szobám felé indulok, hogy egy hideg fürdőt vegyek, aztán fürdőruhába bújjak és egy intéssel elköszönve a partra menjek, ami már most teljesen tele van.