Hello, Drágáim!
Kissé megint megcsúsztam, ennek az oka leginkább magánéleti, így nem traktállak vele titeket, csupán annyit ígérhetek, hogy a jövőben próbálom magam a tényleges határidőkhöz kötni. Ezerrel próbálkozom.
A rész nem lett túlságosan izgalmas, amolyan átkötő rész, de úgy gondolom, hogy innentől kezdve majd valamennyire beindul.
Sikerekben gazdag, boldog új évet minden kedves olvasómnak! ♥
Sikerekben gazdag, boldog új évet minden kedves olvasómnak! ♥
Jó olvasást! xx
Ashton kinyitja nekem a kocsi ajtaját, én pedig készséggel beszállok, majd ő is így tesz. Nem kérdezem, hová megyünk, nem találom fontosnak. Egyetlen dolog számít: hogy vele lehessek.
Ostoba vagyok, amiért ennyire belehabarodtam, ráadásul ennyire rövid idő alatt, és szinte biztosara tudom, hogy ennek csak pofára esés lehet a vége, hiszen rohamosan közeledik majd a nyár vége, amikor is elutazik. Nagyon, nagyon messze.
A távkapcsolatok akkor is nehezek, ha országon belül vannak, ha csak a kontinensen belül, akkor már szinte kibírhatatlan, viszont ha a világ majdnem két végen, akkor teljességgel lehetetlen.
Rövidke kocsikázás után a parton találjuk magunkat. Nem tudom, Ash miért pont ezt a helyet választotta, nem is kérdezem, rá bízom magam.
- Szabad megkérdeznem, mi történt, hogy ilyen korán hazajöttetek? - kérdez rá finoman, ezzel mosolygásra késztetve engem.
- Ana elviselhetetlen volt. Mivel őt nem dobhattuk ki, mert annyira bunkók még nem vagyunk, ezért úgy láttuk legjobbnak, ha ezt a közös nyaralósdit most kicsit pihentetjük és elnapoltuk. Vagy inkább eléveltük - zavartan vigyorgok saját viccemen, ami kegyetlenül béna lett, Ashton mégis nevet, valószínűleg leginkább csak udvariasságból. - Mellesleg mit keresel ébren ilyen későn? Vagyis, inkább korán... - helyesbítek a telefonom kijelzőjére nézve.
- Nem tudtam aludni. De úgy látom, te sem.
- Ja, nem, én dolgoztam - úgy néz rám, mintha szellemet látott volna. - Tudom, az ilyen sztárpalántáknál nem megszokott ilyet hallani, mi?
Ashton ajkain egy fáradt mosoly jelenik meg, majd hosszasan ecsetelni kezdi, hogy ez a könnyűnek látszó szakma mennyi munkával, és energiabefektetéssel jár. Tényleg nem feltételeztem volna, hogy ennyi erőfeszítést igényel az énekelgetés, de be kell látnom, hogy néha túl felületesen ítélkezem.
Hosszasan beszélgetünk, egészen az első napsugarak előbújásáig, aztán megállapodunk, hogy indulni kéne. Azonban indulás helyett folytatjuk a csacsogást, mindaddig, amíg rá nem eszmélünk, hogy a kis élelmiszer boltok kinyitottak, és néhány idősebb ember már vásárolni is indul. Mi azonban nem zavartatjuk magunkat, bár egyikünk álmosabb, mint a másik, de ezt is figyelmen kívül hagyjuk.
Mesél az anyukájáról, a testvéreiről, az otthoni barátairól, a bandatársairól, általánosságban az élete minden pontjáról megemlít valamit. Én is így teszek, habár én sokkal hamarabb kifogyok a mondanivalóból, mint ő, hiszen koránt sem élek annyira pörgős életet, mint az övé.
- Volt egy lány is, akivel alakulgatott valami. Ideérkezésünk elején napi kapcsolatban álltunk, aztán valami ürüggyel mindig leráztam, mert nem éreztem azt a vonzalmat, amit az elején ráadásul nem lehet, egy kapcsolatot egyből távkapcsolat szintről kezdeni. Úgy gondolom, ahhoz sok idő kell, hogy annyira megbízz valakiben, hogy feltétel nélkül belekezdj egy ilyen kapcsolatba.
Meglepődök őszinteségén, és szívemről több tonnányi kő leesik. Igazam volt, tényleg nem hülyítene. Hiszen nincs barátnője. Ha volt is, már elmúlt. Legszívesebben ugrálni lenne kedvem örömömben, azonban nem tehetem, és nem is tudnám, hiszen a fáradtságtól szinte már összeesek. Ash is észreveszi, hogy talán túlságosan is elfáradtam, ezért az autóba parancsol és a házunkhoz hajt, ahol kisegít a kocsiból, és egészen az ajtóig kísér.
- Aludd ki magad. Írj, amint felébredtél!
Csupán egy bólintásra futja, teljesen kába vagyok. Ashton csak mosolyog, és édes csókot nyom a szám sarkába, majd betessékel az ajtón.
Anyut már a konyhában találom, frissen és üdén, míg én úgy nézek ki, mint akit kimostak, mellesleg úgy is érzem magam. Rosszallóan néz rám, így megállok, és várom a fejmosást, bár képes lennék állva elaludni. Azonban tisztában vagyok vele, hogy képes utánam jönni, így inkább megállok, és hallgatom.
- Mégis hogy képzeled, hogy szó nélkül le lépsz? Nem megerőltető írni egy sms-t, hogy kitudja merre csavarogsz ezzel a sztárocskával, csakhogy ne aggódjam magam halálra, mivel Sally három órakor azt mondta, hogy hazaindultál. Erre betoppansz a lakásba reggel fél hétkor, miközben ha Sally nem informált volna, akkor azt hinném, hogy még mindig a barátaiddal kirándulsz - levegővétel nélkül beszél, és őszintén csodálkozom, hogy mindezt egyszerre eltudta mondani, anélkül, hogy elfogyott volna a levegője.
- Sajnálom - bevetem a kiskutya szemeket, mert nincs erőm még több bocsánatkérésre vagy kioktatásra.
Az összes vágyam, hogy végre az ágyamba feküdhessek, és holnap reggelig fel se keljek.
- Sajnálhatod is. Aki éjjel legény, legyen nappal is! Szóval elkísérsz vásárolni, aztán segítesz az ebédben, valamint éjfélig bejössz segíteni.
Vigyorán látom, élvezi, hogy kínozhat, míg én látványosan szenvedek és előveszem a legbűnbánóbb tekintetemet is, de nem hatja meg. Ezután már nem próbálkozok, hanem a szobám felé veszem az irányt, hogy hideg zuhanyt vehessek, remélve, ez majd valamennyire felébreszt.
Nos, kereken öt percig tényleg hatásos, de aztán átesek a holtponton és egyre kevésbé érzem magam fáradtnak.
Éjfélig az összes lehetséges holtponton túlesek, azonban amint hazaérek és meglátom az ágyamat, egyből elálmosodok. Hosszú napom volt.
Először is elkísértem anyut bevásárolni, ami magam volt a pokol, még akkor is, ha közbe a fél ruhatárnyi ruhát vásároltunk, valamint egy valag pénzt otthagytunk kajára és egyéb felesleges cuccokra. Ez a folyamat egészen délig elhúzódott, aztán drága anyukám rájött, hogy késésben vagyunk, így szinte hazafutottunk. Nem is kell mondanom, hogy természetesen gyalog mentünk, csakhogy még inkább élvezhesse kínzásomat. Így huszonötmilliónyi csomaggal a két kezeimen caplattam haza, és minden lépésnél figyelnem kellett, nehogy orra essek. Azonban hősiesen harcoltam, és egyszer sem adtam meg magam az álmosságnak. Ám a java még csak ezután jött. Az ebédkészítés. Anyu úgy gondolta, hogy itt az ideje annak, hogy megtanuljak én is valamicskét a főzés tudományából. Persze, mindezt a legjobbkor... miért is ne?! Tehát, amíg anyu dirigált, én próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy ő azt mondta, ám egyszer sem segített, csupán elmondta mi kéne tennem. Ki lehet találni, hogy ebből a bámulatos tanításból az lett, hogy kétszer kezdtem előröl az egészet, míg a végén kipaterolt a konyhából és inkább megcsinálta helyettem. Mindezek után persze én mosogattam el, mondván, hogy én koszoltam össze a legtöbb cuccot.
Majd én naivan úgy gondoltam, hogy munka előtt lepihenek egy kicsit, hiszen volt még pár órám vissza addig. Természetesen ez a tervem is befuccsolt, mert pittyegett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Ash volt az, így eszembe se jutott inkább az alvást választani. El ne felejtsem majd megemlíteni neki, hogy érezze magát megtisztelve... fel is írtam a telefonomba jegyzetbe.
Persze elpanaszoltam neki egy idő után, hogy nem hagytak itthon aludni, ezért rögtön elköszönt, hogy aludjam ki magam, de akkor már jöhetett is az esti műszak, amiről inkább nem is beszélnék, mert a gondolattól még fáradtabb leszek, bár nem hinném, hogy ez jelen esetben már lehetséges.
Tehát így telt ez a csodálatos napom, melyet reggel még úgy terveztem, hogy végig alszok.
Gyorsan magamra kapom a pizsamaként használt pólómat, és már be is dőlök az ágyba. Nem sokat kell várnom, hogy álomba szenderülhessek, másodpercekkel később meg is történik.
