Prológus

Halihó, drága Idetévedő! 

Talán páran már olvastátok a régi blogjaimat, talán nem, lényegtelen. 

Ez a blog a 5 Seconds Of Summer nevezetű banda főszereplésével fog íródni, szóval semmi One Direction. 

Remélem szeretni fogjátok a történetet!:)

A desing hamarosan változni fog, ez még csak a kezdetleges munka, de ennél többet most nem tudtam tenni, majd igyekszem szebbé tenni.

További kellemes tavaszi szünetet!

Jó olvasást! xx

Fáradtan kelek ki puha ágyamból, és semmi kedvem ehhez a naphoz. Ezen még csak a tudat se segít, hogy péntek van. Ráadásul a pénteki napjaink viszonylag lazák is, a maga hat órájukkal. Csak történelem ne lenne rögtön az elején, sokkal több kedvvel állnék neki a napnak.

Ennek tudatában inkább feküdnék is vissza az ágyba, amikor anya jelenik meg az ajtóban, mintha csak megérezte volna a tervemet.

- Felkelni, kisasszony! - vigyorogja teljesen fitten, amiért gyilkos tekintettel nézek rá. - Terveztél valamit estére?
- Nem, de úgy érzem, hogy felesleges is lett volna - motyogom halkan, és előre félek, hogy most éppen mit talált ki.
- Be kéne segíteni este. Stella az előbb hívott, hogy lebetegedett, így nem tud bejönni.
- Persze, semmi gáz - mosolyogva bólintok, aztán a fürdőbe indulok, hogy kezdetét vehesse a készülődés.

Igazából tényleg nem probléma, hogy segítenem kell ma este. Különösebb programom úgysem volt, meg amúgy is szeretek a klubban lenni, még úgy is, hogy általában csak pultosként fordulok meg ott, mert valaki hiányzik, vagy csak több ember jelenik meg, mint amire számítanak. Igazán szeretem ezt csinálni, eltekintve a sok illuminált állapotban lévő seggfejtől, akiknek néha fogalmuk sincs, hogy hol a határ.

- Ha öt percen belül elkészülsz, akkor eldoblak a suliig - ordibál anya, abban a tudatban élve, hogy még mindig a szobámban készülődök. Köhintve adom tudomására, hogy mellette állok és, hogy sikerült megsüketítenie. - Oh, elnézést, nem tudtam, hogy itt vagy. Mehetünk?

Csak egy bólintásra futja. Nem vagyok a reggelek embere, sőt kimondottan utálom őket. Lustán vonszolom végtagjaimat magam után, és mindössze annyira vágyok, hogy visszafeküdhessek az ágyamba, aztán estig alhassak. Szenvedő arckifejezésem láttán anya elneveti magát, amiből tudom, hogy marha jól szórakozik rajtam.

- Nem lóghatnám el ezt a napot? Nincs kedvem bemenni. Fáradt vagyok, ráadásul még töri órám is van - nyávogok, mint egy ötéves kislány, aki nem kapta meg a kinézett babáját.
- Már csak a mai nap. Ezt még kibírod. A jövőhét már amúgy is a legvége, az már túlélhető. Szóval bocs, drágám, de most nem - bocsánatkérően néz rám, de én csak tovább nyavalygok.

Az út további felében inkább használatba veszem a fülhallgatóimat, és ezzel tökéletesen kizárom a külvilágot, egészen addig, míg anya le nem parkol a sulim előtt. Hozzá hajolva egy puszit nyomok az arcára, majd kiszállok a kocsiból, ami abban a pillanatban el is hajt. Távolban barátnőmet pillantom meg, ahogy vigyorogva rohan felém, és emiatt már előre készülök hozzám csapódására, mely pár másodpercen belül meg is történik. Vihogva terülünk szét az aszfalton, minek hatására sok ember figyelmét felkeltjük, és már kora reggel nevetség tárgyává válunk.

Farmersortomat leporolva kelek fel, magammal húzva bolond barátnőmet is, aki egy kicsit megkésve, de öleléssel üdvözöl.

- Fel tudod fogni, hogy már csak a jövőhét, és erre az évre végeztünk? - ezer wattos mosollyal beszél, szinte érzem, ahogy vibrál az izgatottságtól, ami az évzárásnak köszönhető.
- Ne is mondd! Még egy hét és majd' három hónapig kiszabadulok innét - mondom örömittasan.
- Csak kéne valami melót találni, és elhúzni nyaralni egyet a bandával - veti fel az ötletet, amelyet már többször is tervezgettünk ebben az évben, de mindig abban maradtunk, hogy visszatérünk rá akkor, ha lesz pénzünk.
- Nos, nekem ilyen problémáim nincsenek.
- Persze, hiszen ha valakinek az anyja a város legjobb klubját vezeti, annak biztos állása van nyárra - forgatja a szemeit Anabel.

Mosolyogva vállat vonok, nem tehetek róla, hogy így alakult. Ana is pontosan tudja, hogy szívesen beszervezném Őt is pultosnak, de a szülei nem rajonganak az ötletért, miszerint egyetlen, 17 éves lányuk alkohollal szolgálja ki az odaérkezőket.

A napunk lassan döcög, ráadásul a drága történelem tanárom poénosnak gondolja, ha az év utolsó töri óráján kihív felelni. Hála az égnek sikerül addig alkudoznom vele, ameddig le nem ültet, ezzel megúszva a felelést.

Napközben előkerül csapatunk harmadik tagja is, Ben személyében. Valójában, amikor Ana „bandát” emlegetett, akkor a négyes kis csoportunkra gondolt, melynek negyedik személye fogalmam sincs, merre kószál.

Azonban nem kell sokáig várnunk rá, hiszen emlegetésére egyből felbukkan. Így, mielőtt mindannyian hazaindulunk megbeszéljük, hogy a klubban találkozunk. Bár a testőrök szigorúan csak 18 év felettieket engednek be, ez természetesen nem vonatkozik rám, és a barátaimra.

Klubunk öltözőjében veszem fel a kötelező munkaruhát, melyet rajtam kívül minden más itt dolgozó lány visel. A ruha mindössze csak egy fekete nyári overál szerű, nadrágban végződő, pánt nélküli darab, övvel átkötve a derekán. Szeretettel párosítok hozzá egy piros fejkendőt, és piros rúzst, ezzel pár évet öregítve magamon.

- Layla, ideje lenne kezdeni, mert már elég sokan vannak - szól be az öltözőbe Ellie, az egyik itt dolgozó lány.

Mosollyal az arcomon foglalom el a helyemet a pult mögött, ahonnét rálátok az egész helyiségre, ami már most tele van, pedig még csak 10 óra múlt pár perccel. Barátaimat fürkészem a tömegben, hiszen pontosan ezt az időpontot beszéltük meg találkozásnak, de sehol nem látom őket. Sajnálatomra nincs is időm kutatni őket, mert egyre több rendelés érkezik, melyeket teljesítenem kell. Talán egy óra is eltelik, amikor Ana és a többiek megjelennek közvetlenül előttem, és helyet foglalnak az üres székeken. Egy poharat tolok mindhármuk elé, míg apró csevejt bonyolítunk le, már amennyire az üvöltő zene engedi. Rövid társalgás után kénytelen vagyok visszatérni a munkámhoz, egészen addig, míg meg nem pillantom, hogy egy nagyobb csoport körbeáll valamit, amire nem nyerek rálátást.

- Tartanád egy kicsit a frontot? - fordulok Ellie felé, aki bólint, és folytatja tovább az emberek kiszolgálását.

Megköszönöm, aztán átlökdösöm magam a tömegen. Mire az őrjöngő társasághoz érek, már összetapostak, de nem érdekel. Ellökdösöm a körbeálló embereket, és megpillantok két - nagyjából velem egykorú - fiút verekedni.

- Elég legyen! - állok közéjük ordítva, mire az egyik kiröhög, míg a másik abbahagyja a röhögő srác püfölését, de továbbra is gyűlölettel és támadásra készen néz arra. - Kifelé! - bár mindkettőjüknek szól, mégsem indul el egyikük sem.

Feladóan sóhajtok, és az egyik őrnek szólok, aki kivezeti a két srácot a tömegből, egészen a kijáratig.

- Nem akarlak titeket még egyszer itt meglátni - sziszegem a fogaim között, mire a kissé göndör hajú srác gunyoros mosolyra húzza a száját.
- Nem hinném, hogy egy magadfajta kislány fogja nekem megmondani, hogy mit tehetek - vigyora idegesít, legszívesebben behúznék neki egyet, de sajnos nem tehetem.
- Ez a magamfajta kislány történetesen a főnök lánya, szóval jobban teszed, ha befogod és szépen odébb állsz - szememet forgatva beszélek.
- Még találkozunk - fülemhez hajolva mondja, aztán sarkon fordul.

A srác távolodó alakját nézem, és próbálom kiverni a fejemből, hogy milyen érzéseket keltett bennem leheletét érezni a nyakamon.